Magyar foci

Megint Varga volt a hős, az MTK kiejtette a Lokit a kupából

Az MTK-val lesz teljes az elődöntő mezőnye a Magyar Kupában, miután az NB I-es csapat 2-1-re nyert a másodosztályú Debrecen otthonában. A Fehérvár, a Kisvárda és az Újpest jutott még a négy közé.

Kapcsolódó
Egy félidő szenvedés után ment tovább a Vidi a kupában
Egy budafoki öngól is kellett a fehérváriak sikeréhez.

Az utolsó negyeddöktős mérkőzésen már úgy tűnt, hogy gól nélkül megy le az első félidő, de a 42. percben Herrera megpattanó lövése beakadt. A második játékrész első percében kiegyenlített a Loki (amely a napokban igazolt Ugrait is bevetette), Dzsudzsák szöglete után Szécsi fejelt a léc alá, de szinte azonnal visszavette a vezetést az MTK, Varga Roland ezúttal is betalált – Gróf nem állt a helyzet magaslatán a kapuban a lövésnél. A 74. percben egyenlíthettek volna a hazaiak, de Bárány ziccerben a kapusba lőtt pár lépésről. Báránynak volt még egy elpuskázott helyzete, majd Kinyik lövését védte bravúrral Somodi. Bárány az utolsó pillanatokban is mellé lőtt, de ekkor pont a lövés pillanatában billentették ki az egyensúlyából – reklamáltak a debreceniek, hiába.

A második félidő elején két gyors gól is esett:

Az MTK végül kihúzta a lefújásig, így továbbjutott. A januárban igazolt Varga már a nyolcadik gólját szerezte, van mellette négy gólpassza is, azaz igazi főnyeremény volt az MTK-nak.

A mérkőzés után az M4 stúdiójában kisorsolták a következő kör párosításait, íme:

  • MTK – Fehérvár,
  • Kisvárda – Újpest.

Magyar Kupa, negyeddöntő

Debreceni VSC (NB II)-MTK Budapest 1-2 (0-1)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik