Nemzetközi foci

Laporta győzött a Barcelona elnökválasztásán

LLUIS GENE / AFP
LLUIS GENE / AFP

Joan Laporta győzött az FC Barcelona elnökválasztásán, a katalán klub korábbi első embere a szavazatok mintegy 58 százalékát söpörte be.

A Barcelona korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu október végén mondott le tisztségéről, azóta ideiglenes megbízatással a gazdasági bizottság vezetője, Carles Tusquets irányítja a klubot.

Az előző elnök távozásakor még heten gondolták úgy, hogy három hónappal később versenybe szállnak majd a tisztségért, de végül hárman indultak, a klubot 2003 és 2010 között már irányító Laporta mellett Victor Font és Toni Freixa volt a másik két jelölt.

Laporta előző regnálása alatt a Barcelona többek között négy bajnoki címet, egy Király Kupát és két BL-t nyert. 

Az egykori vezető korábban megemlítette, kölcsönös a tisztelet közte és a hatszoros aranylabdás Lionel Messi között, megválasztása esetén mindenképpen arra törekedne, hogy a klub ikonja maradjon az együttesnél.

Olvasói sztorik