Magyar foci

Két perc alatt duplázó cserecsatár nyerte meg a meccset a Honvédnak

A Budapest Honvéd fordulatos mérkőzésen 3-2-re nyert az MTK ellen az OTP Bank Liga 24. fordulójának keddi mérkőzésén.

Sokkal jobban kezdett az MTK együttese, Varga Roland már a hatodik percben vezetést szerzett csapatának, majd a gólpasszt adó Schön Szabolcs saját maga is betalált Dimitrov passzából. Nem is akárhogy, a kivetődő Tujvel fölött elegánsan emelte át a labdát.

Még a félidő vége előtt szépítettek a kispestiek, Mezgrani beívelésébe ütött bele az ellenfél kapusa, amelyet azonnal a kapuba lőtt Gazdag Dániel. Félidőben Horváth Ferenc pályára küldte Balogh Norbertet, amivel átszervezte egy picit a csapatát, ez pedig nagyon bejött. Balogh a meccs derekán ugyanis duplázni tudott, előbb Zsótér Donát szabadrúgását csúsztatta a kapuba, majd egy perccel később Gazdag szöglete után eszmélt gyorsan és azonnal a hálóba lőtte a vezető találatot.

Innentől az MTK próbált kezdeményezni, de további gól már nem esett, így a Honvéd a szezonban először nyert két bajnokit egymás után, sőt elmozdult a kieső helyről is.

Végeredmény – NB I, 24. forduló

Budapest Honvéd-MTK 3-2 (1-2)

korábban:
Kisvárda FC-Puskás Akadémia 0-1 (0-1)

Olvasói sztorik