ujpestfc.hu
Magyar foci

Belga válogatott játékost igazolt az Újpest, 2019 óta nem volt csapata

A szabadon igazolható, kétszeres belga válogatott Yassine El Ghanassy aláírta szerződését Újpesten, jelentette be a klub. Megjegyzik a 30 éves szélsőről, hogy 18 évesen már a KAA Gent csapatában játszott, volt a holland élvonabeli a Heerenveennél is, majd egy kisebb kitérő után visszakerült a belga élvonalba, a KV Oostendéhez. 20-szor a francia első osztályban is pályára lépett a Nantes-ban. 2019 októbere óta nem volt csapata.

Végigjárta a belga utánpótlás válogatottakat, két alkalommal, barátságos mérkőzésen az első csapatban is játszott, amikor Georges Leekens volt a szövetségi kapitány.

Kapcsolódó
Európában ismeretlen játékossal erősít az Újpest
Kölcsönben érkezik Guinea reménysége.

„Először is szeretném üdvözölni a szurkolókat, hálás vagyok, hogy az Újpestre szerződhettem!

Remélem, hogy jó helyen végzünk majd a bajnokságban és sikerül elérnünk majd minden kitűzött célt… például azt is, hogy a kupában döntőt játszhassunk.

Igyekszem majd a lehető legtöbbet nyújtani és teljes erőbedobással megszolgálni azt a bizalmat, amit a csapat belém fektetett” – nyilatkozta az új igazolás.

Az Újpest 23 fordulót követően a nyolcadik helyen áll a bajnokságban, de csak három ponttal van a kiesőhelyek előtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.