Magyar foci

Nincs megállás, most Felcsútról igazolt csatárt a DVTK

dvtk.eu
dvtk.eu

A kiesés ellen menekülő, nemrég Szíjj László érdekeltségébe került DVTK újabb igazolást jelentett be:

a felcsúti Puskás Akadémiától szerezték meg David Vaneceket.

A 29 éves, 193 centiméter magas cseh csatár az előző NB I-es szezonban 11 gólt szerzett, amivel holtversenyben a második helyen végzett a góllövőlistán. A mostani idényben kevesebb lehetőséget kapott, mindössze hétszer lépet pályára, a DVTK sportigazgatója, Benczés Miklós elmondása szerint azért, mert kétszer is elkapta a koronavírust. Hét bajnokin egy gólja van.

A diósgyőri klub a tulajdonosváltás után eléggé belehúzott, edzőt cserélt (a horvát Zoran Zekic jött) és Vanecek már a kilencedik téli érkező. Az ő szerződése a nyárig szólt Felcsúton, átigazolási összegről egyik klub sem tett említést. A többiek ingyen vagy kölcsönbe érkeztek a Transfermarkt szerint.

A DVTK ugyan egy Ferencváros elleni győzelemmel kezdte az évet, utána viszont kikapott a Pakstól. 17 fordulót követően az utolsó helyen áll a csapat, öt pont a hátránya a már bennmaradást érő tizedik helyen álló Honvéd mögött. Hétvégén az előtte álló Budafokot fogadja a Diósgyőr.

Olvasói sztorik