Nemzetközi foci bajnokok ligája

Neymar és Mbappé vezetésével átrohant a törökökön a PSG

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP

A kedden félbeszakadt Bajnokok Ligája-mérkőzés szerdai megismétlésén egy pillanatnyi esélyt nem hagyott a PSG, hogy sokkal jobb csapat, mint az Istanbul Basaksehir.

Kapcsolódó
BL-botrány: nem kell eltussolni az ügyet, de nem is kell keresztre feszíteni a bírót
Bocsánatot kért a hibázó játékvezető és a román sportminiszter is.

A keddi botrányt a negyedik játékvezető, Sebastian Coltescu robbantotta ki, azzal, hogy a török gárda másodedzőjére, a kameruni Pierre Webóra – annak állítása szerint – rasszista kijelentést tett. Az UEFA szigorú vizsgálatot ígért, első lépésként pedig nem csupán Coltescut, de a teljes bírói négyes lecserélte, és a holland Danny Makkelie-re bízta a mérkőzés vezetését.

Kapcsolódó
Rekordparádét hozott a Liverpool dániai BL-meccse
A klubtörténetének legfiatalabb BL-kezdőcsapatával felálló angolok 1-1-re végeztek.

A kezdő sípszó előtt a két csapat játékosai a kezdőkörben letérdeltek, így tiltakozva a rasszizmus ellen.

Tiltakozás a rasszizmus ellen (Fotó: Xavier Lanier / GETTY / pool / Anadolu Agency via AFP)

A PSG az első félidőben már 3-0-s előnyre tett szert Neymar kettő és Mbappé egy góljával, ehhez mindketten hozzátettek még egyet-egyet, és mivel Topal szépíteni tudott, a végeredmény 5-1 lett.

Neymar lett az első játékos a BEK és a BL történetében, aki két különböző csapat színeiben is eljutott 20 gólig.

Ez volt a brazil csatár harmadik triplája a BL-ben, korábban a Celtic (2013 december) és a Crvena zvezda (2018 október) ellen szerzett három gólt.

De Mbappéról sem szabad elfeledkezni, Lionel Messi és Raúl előtt ő lett a legfiatalabb játékos (21 éves és 355 napos), aki eljutott a 20 találatig a Bajnokok Ligájában.

Bajnokok Ligája, H csoport 6. forduló

Paris Saint-Germain (francia) – Istanbul Basaksehir (török) 5-1 (3-0)
gól: Neymar (21., 38., 50.), Mbappé (42., 62., az elsőt 11-esből), illetve Topal (57.)

 

A csoport végeredménye
1. Paris SG 12 pont
2. RB Leipzig 12
3. Manchester United 9
4. Basaksehir 3

Olvasói sztorik