Magyar foci

Varga Kevinnek a gólörömre már nem jutott ereje

Dibusz Dénes, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa szerint talán még maguk a játékosok sem számítottak arra, hogy a csapat első helyen végez csoportjában és ezzel feljut az A divízióba a Nemzetek Ligájában.

Nemzetek Ligája-csoportelsőséggel koronázta meg az őszt a magyar válogatott
Sigér és Varga Kevin is első gólját szerezte a válogatottban. Ott leszünk a kontinens legjobb 16 csapata között!

A Bajnokok Ligájában szereplő Ferencváros hálóőre szerda este, a törökök elleni 2-0-s sikert követően az M4 Sportnak elmondta, felvették a versenyt riválisukkal, akinek ráadásul a szerb-orosz mérkőzés félidei 4-0-s állásának tudatában mindenképpen támadniuk kellett, ezáltal pedig megnyílt a terület a magyarok előtt. Megjegyezte, a gyors cserejátékosokkal frissíteni tudott az együttes, amiből egy szép győzelem kerekedett ki.

Gera: Annyira együtt van a csapat, hogy szinte edző nélkül lejátszották a mérkőzést
A magyar válogatott játékosai küzdenek egymásért és mindenáron nyerni akarnak a Marco Rossit helyettesítő Gera Zoltán szerint.

A pályafutása első válogatott gólját szerző Sigér Dávid is a cseréket dicsérte:

„Az első félidőben szerintem jobb volt az ellenfelünk, de a padról beszálló játékosok nagyon sokat lendítettek a csapaton” – mondta a Ferencváros középpályása, aki bármelyik pillanatban apa lehet, ezzel is üzent gólöröménél, amikor berakta a meze alá a labdát a hasához.”

A második gólt szerző, a válogatottban ugyancsak először eredményes Varga Kevin azt mondta:

Azt vártam én is, hogy minél előbb odaérjek a kapuhoz, és az utolsó lépésnél úgy éreztem, hogy rosszul toltam meg a labdát. Szerencsére utat talált a kapuba, de a gólörömre már nem jutott erőm.

A jövő évi Európa-bajnokságra kijutott magyarok, akik immár hat találkozó óta veretlenek, a csoportelsőséggel feljutottak a Nemzetek Ligája élvonalába, egyúttal akár világbajnoki pótselejtezős helyhez is juthatnak, de ez csak a vb-selejtezők jövő novemberi zárásakor derül ki.

A magyar csapat a lefújást követően először a kezdőkörben ünnepelt, majd egy transzparens előtt fényképezkedett, amin a „Büszke Nemzet! Köszönjük, Srácok. Grazie Marco, Cosimo, Giovanni” felirat volt olvasható.

Kiemelt fotó: MTI/Illyés Tibor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik