Nemzetközi foci

Ezt a német vereséget Donald Trump sem nyilvánítaná győzelemnek

Akár azt írjuk, 111 év óta második legnagyobb vereségét szenvedte el a német labdarúgó-válogatott, akár azt, hogy 89 éve nem alázták meg ennyire, gyakorlatilag mindegy: a Joachim Löw irányította csapat mindössze 32 százalékban birtokolta a labdát, nem lőtt kapura, ellenben hat gólt kapott a spanyoloktól. Bárhol a világon ezért fejvesztés járna, de nem Németországban, ahol 1926 óta mindössze a 10. kapitány ül a kispadon, és akit fél évvel az Eb előtt nem lehetne csak úgy pótolni.

A 6-0-s vereség történelminek mondható, legutóbb ekkora verést a mesterhármast elérő Anton Schall vezette Ausztria mért a válogatottra – még 1931. május 24-én. De Németországban akadtak olyanok, akik ezt a világraszóló égést a legnagyobb vereséghez, az 1909. március 16-i, oxfordi 9-0-s megsemmisüléshez hasonlították. Ez főleg azért kínos összevetés, mert akkor a győztes oldalon az angol amatőrök álltak.

89 éve alázták meg legutóbb így a német futballválogatottat
Sevillában a spanyolok leiskolázták a Löw-csapatot.

Hogy mi és miért romlott el az elmúlt hat évben, azt majd a német szövetség elemzői kiderítik, mindenesetre éles a kontraszt a 2014-es világbajnok válogatott és napjaink német csapata között.

Hírmondónak Manuel Neuer és Toni Kroos maradt meg mindössze, de a német utánpótlásban azért lehetett (volna) bízni, hiszen a 2017-es Konföderációs-kupára Löw egy olyan B válogatottal utazott el, amelyben Julian Draxler akkor a maga 30 válogatottságával kimagaslóan rutinos játékosnak számított. A csapat pedig a fintorgóknak csattanós választ adott, hiszen megnyerte a tornát – a közvélemény pedig irigykedett, hogy micsoda háttér áll Löw rendelkezésére.

A Konföderációs-kupát megnyert csapatból kilencen ott voltak a spanyolok elleni keretben (Leroy Sané lett volna a 10., de ő sérülés miatt végül lemaradt a 2017-es tornáról), valami azonban nem működött.

A válogatott 12 veretlen mérkőzés után összeomlott Sevillában.

Fejetlenség a védelemben, fantáziátlan csatárok

Aki megnézte a mérkőzést, az kilátástalanul, rendezetlenül rohangáló, szétesett csapatot láthatott, amely nem bírt a hazaiakkal. A spanyolok 68, a németek mindössze 32 százalékban birtokolták a labdát, a hazaiak 22-szer próbálkoztak a gólszerzéssel, a németek mindössze kétszer, ám amíg a spanyolok tízszer eltalálták a kapus (és szereztek hat gólt), addig a németek egyszer sem!

Joachim Löw döbbenten ült a kispadon (ANGEL MARTINEZ / GES-Sportfoto / dpa Picture-Alliance via AFP)

A Welt emlékeztetett rá, hogy Joachim Löw a meccs előtt azt mondta, szép évzárást szeretne, bár a tapasztalatok szerint ez eddig sem ment mindig könnyen.

„Ami ezután következett, az nem egy szép vég, hanem történelmi katasztrófa volt – a válogatott és a szövetségi kapitány számára is” – írta a portál, amely szerint a csoportgyőzelem elbukása kisebb jelentőségű kérdés volt, mint a mutatott játék. Amit fél évvel az Európa-bajnokság kezdete előtt nagy semminek lehetett nevezni.

„Fejetlenség a védelemben, fantázia nélküli csatárok. Löw tehetetlen csapatának a kiabáló Neuer kapussal egy pillanatig sem sikerült egyenrangú ellenféllé válni.

Ilyen teljesítményre a nemzetközi futballban általában csak olyan kis nemzetek képesek, mint San Marino vagy Liechtenstein. Vagy egyszer az életben Brazília

– utalt a németek 7-1-es sikerére a 2014-es világbajnokság elődöntőjében.

De a legkínosabb megállapítást csak később tette a lap: „Sevilla estéje minden szempontból Löw legnagyobb vereségét hozta el, mert a pályán nem a B válogatott volt, hanem az első csapat. Az, amelynek Európa-bajnoknak kellene lennie.”

Úgy estek szét, mint a 2014-es vébén a brazilok

A mérkőzést követően Löw zavartnak tűnt, de nem dühösnek.

„Nehéz megmagyarázni. Koromsötét nap volt, amikor semmi nem sikerült. Nem működött a harci szellem, a testbeszéd. 1-0 után feladtuk az elképzeléseinket. Spanyolország lejátszott minket. Rohangáltunk össze-vissza mindenféle szervezettség nélkül, nem tartottuk a távolságot a csapattársak közt, nem kommunikáltunk” – mondta a 60 éves szakember.

Joachim Löw: Koromsötét nap volt, semmi sem sikerült
Nagyon űgy tűnik, hogy a szövetségi kapitány megúszhatja a 6-0-s vereséget, a szövetségben legalábbis kitart mellette.

Arra a kérdésre, van-e még ereje erre a mostani helyzetre, annyit felelt: „Természetesen. Ez a mi munkánk, a kötelességünk. De mindent ki kell elemeznünk. Amikor azt mondom, hogy ma minden rossz volt, akkor tényleg mindenre gondolok” – utalt talán éppen a szakmai problémákra is.

Oliver Bierhoff, a válogatott menedzsere figyelemre méltó mondatokat ejtett el a hét elején, amelyekben először jelezte azt, hogy lehetséges, Löw nem tölti ki 2022 decemberében lejáró szerződését. De minden bizonnyal az Európa-bajnokságra célzott, és nem november 17-ére.

Bár a váltás mindennél aktuálisabbá vált, hallani sem akart erről Sevillában.

Úgy estünk szét, ahogy a 2014-es vébén a brazilok. Le kell vonnunk következtetéseinket az Európa-bajnokság miatt. Megvan a bizalom Joachim Löw iránt, ezen ez a mérkőzés semmit sem változtatott

– mondta Bierhoff.

Tiszta Andorra

A Zeit.de véleménycikkének címe mindent elárul:

Ez már nem fog menni!

Az írást jegyző Oliver Fritsch nem sokat szépítette a dolgokat, szerinte bár a szövetség ragaszkodik Jogi Löwhez, a szurkolók többsége újrakezdésre vágyik.

„Ezt a vereséget még Donald Trump sem nyilvánítaná győzelemnek. Löw terve teljesen rossz volt, az ellenfél, amely a legutóbbi két Nemzetek Ligája-mérkőzésen Ukrajna és Svájc ellen sem tudott győzni, sokkal jobb volt a mérkőzés minden szakaszában. A spanyolok nyerhettek volna nagyobb különbséggel is, nem lehetett felismerni azt az elképzelést, hogy hogyan akartuk távol tartani az ellenfelet a kaputól, és miképp akartunk támadni.

Csak egyszer lőttünk kapura, közvetlenül a lefújás előtt. Az andorrai csapat nem nézhetett ki sokkal rosszabbul.

A lap szerint Bierhoff ugyan komoly fejtörőt kapott, de minden bizonnyal azért tartana ki Löw mellett, mert az utódnak nem lenne sok ideje a tervei megvalósítására. Ugyanakkor ott van még négy világbajnok – Jérome Boateng, Mats Hummels, Sami Khedira, Thomas Müller –, akiket vissza lehetne hozni. Főleg Müller mellőzését érzi hibának, tekintettel a Bayern München Bajnokok Ligája-győztes csapatszellemére gyakorolt hatására, a nélküle való boldogulás furcsának és makacsnak tűnik.

„A kezdőcsapatban öt Bayern-játékos, a Manchester City és a Real Madrid irányítója, illetve a Chelsea csatára is helyet kapott. Ezzel az összeállítással stábbal nem szabad lesüllyedni eddig. Ennek a vereségnek kell, hogy legyen hatása, mert károsíthatja a csapat és az edző hitét önmagában. Főleg, hogy a játékosokat most csúfolják, azzal vádolják őket, hogy nem mutattak semmilyen testbeszédet. De ez nem igaz.

Amikor kilencven percig hiába próbálták megszerezni a labdát, testbeszédük jól látható volt: »Edző, segítsen nekünk!« De nem volt segítség.

A Spiegel annyit tett hozzá, hogy a vereség után Hummels és Müller sportértéke minden bizonnyal sokkal fontosabbá válik majd.

„Másfél éve jó oka volt arra Löwnek, hogy mellőzze őket. Azóta mindketten hatalmas teljesítményjavuláson mentek át és ismét a legjobb játékosok közé tartoznak a Bundesligában. Valójában Löw már nem hagyhatja figyelmen kívül a két világbajnokot. A következő kerethirdetés márciusban esedékes.”

Megalázás, megszégyenítés, megsemmisítés

A történelmi vereséget, azaz német válogatott látványos összeomlását az európai sajtó sem hagyta szó nélkül.

„Spanyolország hódolatot és önbizalomfürdőt adott magának a sevillai üres stadionban” – írta a spanyol La Vanguardia.

Az El Mundo szerint

Spanyolország megalázta Németországot egy történelmi éjszakán.

Hasonlóképpen értékelt az El País is, amely szerint „Spanyolország megszégyenítette a németeket.”

„Igen, hat. Németország ellen. Az a fajta történelmi esemény, amelyről 65 ezer ember élete hátralévő részében azzal dicsekedhetett volna, hogy a helyszínen látta. Ehelyett csak 300 teheti majd meg. Joachim Löw csapatát nem egyszerűen legyőzték, hanem megsemmisítették” – írta a brit Guardian.

Az olasz Repubblica arról írt, hogy Sevillában a vörös fúriák megalázták Joachim Löw játékosait”, az osztrák Kurier történelmi csődöt emlegetett.

A svájci Tagesanzeiger Manuel Neuert sajnálta, aki megelőzte a német kapusok örökrangsorában a világ- és Európa-bajnok Sepp Maiert, de a 96. válogatott mérkőzése egy nagyon keserű este része volt.

A szerb Blic szerint „a futballvilág sokkolódott, Németország történelme legrosszabb meccsét játszotta”, míg a horvát Jutarnji List katasztrófát emlegetett.

Kiemelt fotó:  ANGEL MARTINEZ / GES-Sportfoto / dpa Picture-Alliance via AFP

Olvasói sztorik