Nemzetközi foci

Megyei meccseken sem látni olyan komikus 11-est, mint amit a Roma-védő összehozott

2-2-es döntetlennel zárult a Roma és az Inter összecsapása a Serie A 34. fordulójában.

Mindkét csapatnak fontos volt a meccs, a Romának azért, mert a megállíthatatlanul menetelő Milan, valamint az Udinese ellen a hosszabbításban szerzett bombagóllal nyerő Napoli

is feljött rá egy pontra, az Internek pedig azért, mert győzelmével nyomás alá helyezhette volna a Juventust.

Az Inter kezdett jobban, Alexis Sánchez szöglete után Stefan de Vrij két római között emelkedve fejelt gólt.

Ez volt a két csapat egymás elleni bajnoki meccsein az 500. gól, ezzel ez az olasz futball leggólgazdagabb párosítása.

Az első félidő hosszabbításában Aleksandar Kolarov elég gyanús körülmények között szerzett labdát, de a bíró nem fújt (sőt, a videózás után sem látott okot a beavatkozásra), és a hazaiak támadását Leonardo Spinazzola fejezte be góllal.

Az 57. percben már a Roma állt jobban, Henrih Mhitarjan passza nem jutott el Edin Dzekóhoz, viszont az Inter-védők addig bénáztak, hogy a labda visszakerült Mhitarjan elé, aki nagy erővel bevágta pár méterről.

Az Inter végül egy ajándékba kapott büntetőből egyenlített: Spinazzola először talán ki akarta engedni a labdát, aztán meggondolta magát, viszont nagyon sután az egyik lábával elpöckölte a labdát a másik elől, majd telibe találta Victor Moses lábát. A büntetőt Romelu Lukaku lőtte be, így sorozatban ötödször végződött döntetlenre a Roma és az Inter meccse.

A Brescia elleni vereséggel megpecsételődött az utolsó helyezett SPAL sorsa, és szintén nagyon nehéz helyzetbe került a Lecce, amely a Genoa ellen kapott ki 2-1-re. A nap hőstettét a Sampdoria vitte véghez, amely a félidőben még 0-2-re állt, mégis nyert a Parma ellen.

Serie A, 34. forduló:

AS Roma – Internazionale 2-2 (1-1)
gól: Spinazzola (45+1.), Mhitarjan (57.), illetve De Vrij (15.), Lukaku (88., 11-esből)

 

Brescia – SPAL 2-1 (0-1)
gól: Zmrhal (69., 90+3.), illetve Dabo (42.)

 

Fiorentina – Torino 2-0 (1-0)
gól: Lyanco (2., öngól), Cutrone (75.)

 

Genoa-Lecce 2-1 (1-0)
gól: Sanabria (7.), Gabriel (81., öngól), illetve Mancosu (60.)

 

Napoli – Udinese 2-1 (1-1)
gól: Milik (31.), Politano (90+5.), illetve De Paul (22.)

 

Parma – Sampdoria 2-3 (2-0)
gól: Gervinho (18,), Bereszynski (41., öngól), illetve Chabot (47.), Quagliarella (69.), Bonazzoli (78.)

 

szombaton játszották:
AC Milan – Bologna 5-1 (2-1)
Cagliari – Sassuolo 1-1 (0-1)
Verona – Atalanta 1-1 (0-0)

 

hétfőn játsszák:
Juventus – Lazio 21.45

 

Az állás:
1. Juventus 33 70-35 77 pont
2. Internazionale 34 74-36 72
3. Atalanta 34 94-44 71
4. Lazio 33 68-35 69
5. AS Roma 34 63-46 58
6. Napoli 34 55-45 56
7. AC Milan 34 53-43 56
8. Sassuolo 34 63-58 48
9. Hellas Verona 34 42-42 45
10. Bologna 34 48-57 43
11. Cagliari 34 49-50 42
12. Fiorentina 34 43-45 42
13. Sampdoria 34 45-56 41
14. Parma 34 47-50 40
15. Torino 34 41-62 37
16. Udinese 34 32-48 36
17. Genoa 34 42-64 33
18. Lecce 34 42-76 29
19. Brescia 34 32-71 24
20. SPAL 34 24-64 19 – már kiesett

Kiemelt kép: Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik