Nemzetközi foci

Megállíthatatlanul kapaszkodik felfelé az AC Milan

Szombat este hazai pályán fogadta az AC Milan a Bolognát, és könnyedén, 5-1-re nyert az olasz labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában. Mondhatni, a milánói gárdának jól jött a járvány, mert a korlátozások enyhítését követő restartból ők jöttek ki a legjobban. A bajnoki újraindulása óta veretlenek, ez volt sorozatban a nyolcadik bajnoki, amikor nem találtak legyőzőre. Íme a gólok:

Zlatan Ibrahimovic ezúttal nem kezdett, a a 61. percben, csapata 4-1-es vezetésénél állt be, Leao helyére és gólt nem szerzett. Az összesen hat győzelemnek és két döntetlennek köszönhetően Stefano Pioli csapata immár hatodik, lehagyta a Napolit és egy pontra megközelítette az ötödik helyen álló Romát.

Szoboszlai Dominik: Azt hittem, király vagyok és az edző a hülye, holott nyilván én voltam az
Azon kevés magyar futballista egyike, aki reális eséllyel vetheti meg a lábát valamelyik európai topbajnokság topklubjának kezdő tizenegyében. Nagyinterjú a Red Bull Salzburg 19 éves játékmesterével.

Az idén később induló nemzetközi átigazolási szezon magyar szempontból legizgalmasabb pletykája szerint Szoboszlai Dominik az AC Milanhoz áll legközelebb.

(Kiemelt kép:  MARCO BERTORELLO / AFP)

Serie A, 34. forduló:

Milan–Bologna 5–1
Gólok: Saelemaekers 10., Calhanoglu 24., Bennaszer 49., Rebic 57., Calabria 91., ill. Tomijaszu 44.

 

korábban:
Cagliari-Sassuolo 1-1 (0-1)
Verona-Atalanta 1-1 (0-0)

vasárnap játsszák:
Parma-Sampdoria 17.15
Brescia-SPAL 19.30
Fiorentina-Torino 19.30
Genoa-Lecce 19.30
Napoli-Udinese 19.30
AS Roma-Internazionale 21.45

hétfőn játsszák:
Juventus-Lazio 21.45

A bajnokság állása:

1. Juventus 33 24 5 4 70–35 +35 77
2. Atalanta 34 21 8 5 94–44 +50 71
3. Internazionale 33 21 8 4 72–34 +38 71
4. Lazio 33 21 6 6 68–35 +33 69
5. Roma 33 17 6 10 61–44 +17 57
6. Milan 34 16 8 10 53–43 +10 56
7. Napoli 33 15 8 10 53–44 +9 53
8. Sassuolo 34 13 9 12 63–58 +5 48
9. Verona 34 11 12 11 42–42 0 45
10. Bologna 34 11 10 13 48–57 –9 43
11. Cagliari 34 10 12 12 49–50 –1 42
12. Parma 33 11 7 15 45–47 –2 40
13. Fiorentina 33 9 12 12 41–44 –3 39
14. Sampdoria 33 11 5 17 41–54 –13 38
15. Torino 33 11 4 18 41–60 –19 37
16. Udinese 33 9 9 15 31–46 –15 36
17. Genoa 33 7 9 17 40–63 –23 30
18. Lecce 33 7 8 18 41–74 –33 29
19. Brescia 33 5 6 22 30–70 –40 21
20. SPAL 33 5 4 24 23–62 –39 19
Olvasói sztorik