Nemzetközi foci

Villámgyorsan lerendezte meccsét a Real, egy győzelemre a bajnoki cím

A Real Madrid 2-1-re tudott nyerni a Granada vendégeként a La Liga 36. fordulójában, ezzel egy győzelemre áll a bajnoki címtől.

Valósággal rávetette magát ellenfelére a listavezető Real Madrid, aminek már a tizedik percben vezetés lett az eredménye. Egy bal szélen futó akció végén Ferland Mendy három védőt is faképnél hagyott és a kapuba lőtt:

Öt perccel később jött is a második Real-gól, szintén a bal szélről. Rettentő csúnyán egyedül maradtak a Granada belső védői, de még így is  megoldhatták volna, hogy az egyszem Karim Benzema ne lőjjön gólt. Addig hátráltak viszont, míg a francia meg nem húzott egy cselt és kilőtte a bal fölső sarkot.

Ekkor úgy tűnt, nagy verés is lehet a meccsből, de apránként magához tért a Granada, bár az első 45 percben nem látszott, hogy izgulhat még a Real. Térfélcsere után viszont Darwin Machís nagyon gyorsan betalált, amivel a hazai csapat fellelkesedett, a vendégek viszont érthetetlenül leálltak:

Thibaut Courtois egyébként 511 perc után kapott újra gólt a La Ligában. A Granada nem tudott végül több gólt lőni, a Real Madrid behúzta a győzelmet, vagyis két meccse maradt, hogy megőrizze négypontos előnyét a Barcelonával szemben.

Eredmények – La Liga, 36. forduló

Granada-Real Madrid 1-2 (0-2)
Villarreal-Real Sociedad 1-2 (0-0)
Alavés-Getafe 0-0

vasárnap játszották:
Sevilla-RCD Mallorca 2-0 (1-0)
Leganés-Valencia 1-0 (1-0)
Espanyol-Eibar 0-2 (0-2)
Levante-Athletic Bilbao 1-2 (0-2)

szombaton játszották:
Atlético Madrid-Real Betis 1-0 (0-0)
Valladolid-FC Barcelona 0-1 (0-1)
Osasuna-Celta Vigo 2-1 (1-1)

Kiemelt kép: JORGE GUERRERO / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik