Nemzetközi foci

Négy gólt vágva tért vissza az AC Milan a bajnokságba

Az AC Milan 4-1-re kiütötte saját pályáján a Leccét a Serie A 27. fordulójában.

Nem meglepő, de a Milan szerzett vezetést, amikor Calhanoglu középre lőtt labdájába Castillejo tette bele a lábát tökéletesen.

A Lecce 13 perc alatt egyenlített volna, Calderoni zseniális, bal külsővel a bal kapufa előterébe pörgetett labdáját Meccariello a hálóba lőtte, de némi videózás után a játékvezető nem adta meg a gólt.

Később aztán megint a játékvezetőé lett a főszerep, a második félidőben tudott egyenlíteni a Lecce, amikor Khouma Babacar okosan helyezkedett, gyakorlatilag beült Matteo Gabbia ölébe. A csatár persze felborult, a bíró megette a trükköt és büntetőt fújt, Marco Moncasu pedig bevágta a tizenegyest.

Ideje sem volt örülnie a Lecce játékosainak, mert azonnal jött az újabb Milan-gól, Calhanoglu távoli lövését védte még a kapus, de az érkező Bonaventura könyörtelenül a kapuba vágta.

Két perccel később jött az igazi pofon, a hazai csapat kitámadt, egy labdaszerzés után pedig Ante Rebic kapuig sprintelt a labdával, majd higgadtan a kapus fölött belőtte a vendégek harmadik gólját.

A kegyelemdöfés a végén érkezett, egy jobb szélről erővel középre lőtt labdát Rafael Leao fejelt közelről akapuba.

Győzelmével az AC Milan beérte a hatodik helyen álló Napolit, de egy meccsel többet játszott a nápolyiaknál. A Lecce elleni mérkőzés volt az első bajnoki, amit a koronavírus-járvány miatti szünetet követően lejátszottak a milánóiak, korábban a Coppa Italia elődöntőjében lépett pályára az együttes.

Eredmények – Serie A, 27. forduló

Lecce-AC Milan 1-4 (0-1)

Fiorentina-Brescia 1-1 (1-1)

Kiemelt kép: Maurizio Lagana/Getty Images

Olvasói sztorik