Nemzetközi foci

A Dortmund kiütéssel nyerte a rangadót, Gulácsit fura góllal tréfálták meg

Két hónap után újraindult a Bundesliga, visszakaptuk az egyik legerősebb bajnokságot, még ha fura is volt látni az üres lelátókat és az egymástól másfél méterre, maszkban ülő cserejátékosokat.

Az éllovas Bayern mögött négypontos hátrányban lévő Dortmund a bajnokság egyik legnagyobb rangadóján a Schalkét fogadta, de a két csapat között óriási volt a különbség. A Schalkénak az első félidőben Caligiuri révén csak egy helyzete volt, míg a Dortmund két gólt is szerezni tudott, az elsőt a norvég csodagyerek, Haaland lőtte,

a másodikat pedig a vendégkapus suta felszabadítása után induló akció végén Guerreiro.

A szünet után a maradék reményét is gyorsan elvesztette a Schalke, Brandt második gólpassza (az elsőt Guerreirónak adta) után a bemelegítés során megsérülő Reyna helyére bekerült Thorgen Hazard lőtt a bal sarokba.

A teljesen szétesett Schalkénak Haaland remek ütempassza után Guerreiro másodszor is betalált, a vége így 4-0 lett. Az utolsó nyolc Ruhr-derbiből ez mindössze a második Dortmund-győzelem volt, de ez igen emlékezetesre sikerült.

A Leipzig-Freiburg meccsen mindkét csapatban kezdő volt egy-egy magyar válogatott játékos, a hazaiaknál Gulácsi Péter, a vendégeknél Sallai Roland. A Freiburg egy szöglet után szerzett vezetést, Grifo a rövidre lőtte be a labdát, amibe Gulde ért bele ügyesen.

Sallait a 60. percben cserélték le, így már nem volt a pályán, amikor a Leipzig egyenlített, Poulsen nagyon magasra emelkedve fejelt a kapuba.

A hosszabbításban a Freiburg egy szabadrúgás után Koch révén sokkolta a Lipcsét, de a videós visszajátszás után les miatt elvették a gólt a vendégektől – jogosan. A Leipzig ezzel lépéshátrányba került a Bayern, Dortmunddal szemben, és a harmadik helyet is elvesztette, mert a Mönchengladbach nyerni tudott Frankfurtban.

A Gladbachnak fél perc elég volt, hogy bevágjon Gulácsiék elé
Sokkolták a Frankfurtot a korai gólokkal.

A Hertha az új edzővel, az áprilisban kinevezett Bruno Labbadiával nyert a Hoffenheim ellen, a berliniek a második félidőben két perc alatt szerzett két góllal küldték pályára ellenfelüket. A nap legizgalmasabb meccsét a Wolfsburg nyerte, amely a hosszabbításban döntött Augsburgban.

Bundesliga, 26. forduló:

Augsburg – Wolfsburg 1-2 (0-1)
gól: Brooks (54., öngól), illetve Steffen (43.), Ginczek (90+1.)

 

Borussia Dortmund – Schalke 04 4-0 (2-0)
gól: Haaland (29.), Guerreiro (45., 63.), T. Hazard (48.)

 

Düsseldorf – Paderborn 0-0

 

Hoffenheim – Hertha BSC 0-3 (0-0)
gól: Akpoguma (58., öngól), Ibisevic (60.), Matheus Cunha (74.)

 

RB Leipzig – Freiburg 1-1 (0-1)
gól: Y. Poulsen (77.), illetve Gulde (34.)

 

Eintracht Frankfurt – Borussia Mönchengladbach 1-3 (0-2)
gól: André Silva (81.), illetve Plea (1.), Thuram (7.), Bensebaini (73., 11-esből)

 

vasárnap játsszák:
1. FC Köln – FSV Mainz 05 15.30
Union Berlin – Bayern München 18.30

 

hétfőn játsszák:
Werder Bremen – Bayern Leverkusen 20.30

 

Az állás:

1. Bayern München 25 17 4 4 73–26 +47 55
2. Borussia Dortmund 26 16 6 4 72–33 +39 54
3. Mönchengladbach 26 16 4 6 52–31 +21 52
4. RB Leipzig 26 14 9 3 63–27 +36 51
5. Bayer Leverkusen 25 14 5 6 45–30 +15 47
6. Wolfsburg 26 10 9 7 36–31 +5 39
7. Freiburg 26 10 7 9 35–36 –1 37
8. Schalke 26 9 10 7 33–40 –7 37
9. Hoffenheim 26 10 5 11 35–46 –11 35
10. 1. FC Köln 25 10 2 13 39–45 –6 32
11. Hertha 26 8 7 11 35–48 –13 31
12. Union Berlin 25 9 3 13 32–41 –9 30
13. Eintracht Frankfurt 25 8 4 13 39–44 –5 28
14. Augsburg 26 7 6 13 37–54 –17 27
15. Mainz 25 8 2 15 34–53 –19 26
16. Fortuna Düsseldorf 26 5 8 13 27–50 –23 23
17. Werder Bremen 24 4 6 14 27–55 –28 18
18. Paderborn 26 4 5 17 30–54 –24 17

 

 

Kiemelt kép: Ralf Ibing / augenklick/firo Sportphoto / dpa Picture-Alliance via AFP

Olvasói sztorik