Djibril Cissé, korábbi francia válogatott labdarúgó 38 évesen ingyen is visszatérne a francia élvonalba, hogy valóra váltsa az álmát.
A So Foot francia magazinnak adott nyilatkozatában Cissé elárulta: nagy vágya, hogy visszatérjen még a francia élvonalba, mert szeretné elérni a százgólos határt.
Csatárként nagyon szeretünk gólt szerezni, elérni a huszonötös, majd az ötvenes, a hetvenötös, és persze a százas határt. Engem utóbbi szelleme kísért, miután 96-nál megálltam. Négy gól hiányzik, ami az őrületbe kerget
– mondta Cissé, aki legutóbb a 20172018-as szezonban a svájci harmadosztályú Yverdonban futballozott.
Kiemelte: minden vágya, hogy visszatérjen a Ligue 1-be, és megszerezze a hiányzó négy gólját. Hangsúlyozta, amennyiben egy klub alkalmazná őt, saját megítélése szerint két-három hónap alatt tudna elérni arra szintre, hogy játékra alkalmas állapotban legyen.
„Rendkívül makacs tudok lenni, hogy a magam elé kitűzött célt megvalósítsam, és mindent megteszek annak érdekében. Akár ingyen, fizetés nélkül is kész vagyok játszani, így a klub számára semmilyen kockázatot nem jelentek”.
Sok sikerélményben azonban már nem lehetett része: nyolc mérkőzésen kapott lehetőséget, gólt pedig nem szerzett.
Cissé 2002 és 2011 között 41 alkalommal szerepelt a francia válogatottban, kilenc gól lőtt, 2003-ban tagja volt a Konföderációs Kupát nyert együttesnek.
Kiemelt kép: Anne-Christine POUJOULAT / AFP