Magyar foci

Hadzic távozik Székesfehérvárról

Közös megegyezéssel bontott szerződést a játékos és a Mol Fehérvár FC együttese. A bosnyák válogatott csaknem négy év után távozik a piros-kékektől.

A MOL Fehérvár FC hivatalos oldalán jelentette be a hírt, miszerint közös megegyezéssel szerződést bontottak a futballistával.

A MOL Fehérvár FC és a játékos közös megegyezése alapján távozik klubunktól Anel Hadzic. A bosnyák válogatott középpályás 2016 augusztusában érkezett klubunkhoz, az elmúlt szezonokban bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett, tagja volt az Európa Liga csoportkörében szereplő együttesünknek is. Anel Hadzicnak köszönjük a Vidiért végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

– áll a közleményben.
A 30 esztendős Anel Hadzic 2016-ban a török Eskisehirspor együttesétől érkezett a Vidihez, de korábban szerepelt az osztrák Ried és Sturm Graz alakulatában is.

Az idei szezonban már nem számított alapembernek, mindössze tíz bajnokin és három Európa Liga-selejtezőn kapott bizalmat, 676 percet töltött a pályán, gólt nem szerzett. A 14-szeres bosnyák válogatott értékét jelenleg 475 ezer euróra becsüli a transfermarkt.com.

A koronavírus-járvány miatt az NBI-et is felfüggesztették, a Mol Fehérvár FC a 2. helyről várja a folytatást, lemaradása három pont a Ferencváros mögött, igaz, a fehérváriak két meccsel többet játszottak.

 

 

 

Kiemelt kép: www.molfehervarfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik