Nemzetközi foci

Jótékony célra ajánlja fel a bennmaradási bónuszt az edző

A holland bajnokságot lezárták, nem hirdettek bajnokot, és kieső sem lesz. Az ADO Den Haag vezetőedzője lemond a szerződésében szereplő bennmaradási bónuszról, a pénzt jótékony célra fordítja.

A holland sajtóban jelent meg a hír, hogy Alan Perdew, az ADO Den Haag vezetőedzője bennmaradási bónuszra jogosult, mivel a szerződésében szerepelt egy ilyen pont. Miután az idén nem lesz kieső az élvonalból, így a kontraktus ezen passzusa életbe lép.

A korábban a Southamptomnál, a Newcastle-nél, a Crystal Palace-nál és a West Bromnál dolgozó menedzser tavaly karácsonykor érkezett a sárga-zöldek kispadjára. A kiesés elől menekülő együttesnél nem tudott csodát tenni a tréner, aki csapatával egy meccset tudott megnyerni, háromszor ikszelt, négyszer pedig kikapott. A koronavírus-járvány miatt március 7-én rendeztek legutóbb bajnokit a holland élvonalban, ezt követően a hágaiak 19 ponttal az utolsó előtti, kieső helyen álltak.

A holland sajtóban megjelentekre reagált az angol szakember a vi.nl oldalán. A vezetőedző szerint önmagában a feltételezés is sértő, hogy elfogadná a bennmaradási bónuszt.

A szerződésemben valóban szerepel egy ilyen passzus, de senki nem gondolhatja komolyan, hogy ezt a pénzt én elteszem. Bennmaradt az élvonalban a csapat, de mi sem ilyen körülmények között képzeltük ezt el. Egy biztos, a prémiumot nem veszem fel, megkérem a klub illetékeseit, hogy a hágai egészségügyi ellátásra fordítsák majd azt.

– fogalmazott Alan Pardew, aki pénteken a klub elöljáróival együtt izgult, hogy milyen döntést hoz a holland szövetség.

Nyolc forduló volt még hátra, lett volna esélyünk a bennmaradás kiharcolására. Azt hiszem, helyes döntés született

– mondta végül az angol szakember.

A holland bajnokságban az utolsó helyezett Waalwijk is megúszta a kiesést. Bajnokot nem hirdettek, 25 játéknap után az Ajax és az AZ Alkmaar pontazonossággal állt a tabella első és második helyén.

 

 

Kiemelt kép: www.adodenhaag.nl

Olvasói sztorik