Magyar foci

Szinte naponta érkezik egy külföldi focista az NB I-be

Február 14-ig van idejük új játékost igazolni a magyar élvonalbeli csapatoknak, de már januárban belehúztak a klubok. Kevesebb mint egy hónap alatt több mint 80 átigazolás történt az NB I-ben, ezért átnéztük az arányokat. Körkép.

A magyar élvonalbelban visszatérő problémának számított, hogy az őszi szezon után túl hosszú volt a téli szünet, ezért szinte egy új bajnokság indult minden tavasszal. Erre idén nem lehet panasz: december közepén még játszottak az NB I-es csapatok, január 25-én pedig már folytatódik is a bajnokság.

Látjuk, hogy Európában már javában zajlanak a bajnokságok, játsszák a tétmérkőzéseket a csapatok. Magyarországon a korábbi időszakban mindig hosszabb volt a téli szünet és ez már hátrányt jelentett esetleg a válogatott szempontjából. Kevesebb mérkőzés volt a játékosok lábában, így viszont elkezdődik a szezon, hétről hétre játszhatják a tétmérkőzéseket. (…) A visszajelzések alapján a szurkolók is szívesebben néznek tétmérkőzéseket ebben az időszakban is, mint felkészülési mérkőzéseket

– érvelt Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az M4 Sporthíradójában.

A rövid felkészülési időszaknak is köszönhetően nagyon úgy tűnik, mitnha pánikmódba kapcsoltak volna a klubok.

Még csak január van, az OTP Bank Liga csapatai máris másfél millió eurót költöttek átigazolásokra a Transfermarkt adatai szerint.

A magyar klubok 47 futballistát szerződtettek, de árnyalja a képet, hogy eközben negyven labdarúgó távozott is az élvonaltól, jellemzően az NB II-be.

Már az NB II is csalogató

A téli átigazolási szezon egyik legnagyobb szenzációját a Vasas okozta, az angyalföldiek ugyanis annyival jobb ajánlatot tudtak tenni Feczesin Róbertnek, hogy az újpestiek csatára inkább a másodosztályú csapathoz szerződött. Az NB I góllövőlistáját vezető játékosnak a jelek szerint nem tudott, vagy nem akart eleget fizetni Roderick Duchatelet, a nemrég tulajdonost váltó Vasas viszont igen, és arról is lehet olvasni, hogy Litauszki Róbertet is kinézte magának az első osztályba visszavágyó csapat.

NB I-es tempóban a Vasas: Feczesin a csúcsigazolás
Az Újpest képtelen volt megtartani.

Az ETO kvázi csereüzletet kötött a Ferencvárossal, Szánthó Regő a fővárosiakhoz került, Priskin Tamás viszont a Fradiból igazolt abba a Győrbe, amely pályafutása első profi klubja volt. A rutinos csatár mellett Tömösvári Bálintot is kölcsönvette Kondás Elemér csapata.

Szintén az NB I-ből erősített a másodosztályban is a kiesés ellen küzdő Haladás, a szombathelyiek Nyári Patrikot a Fehérvártól, Novák Csanádot pedig a Mezőkövesdtől vették kölcsön.

De meg kell említeni Hrepka Ádámot is: a 32 éves, korábbi válogatott támadó ugyan nem az NB I-ből váltott (az előző idényben a harmadosztályú Monorban játszott), de azért mindenképpen meglepő, hogy a BLSZ-ben szereplő BVSC-nél folytatja.

Majd kétcsapatnyi külföldi, nagy visszatérők

A tabella első helyén álló Ferencvárosé lehet a tél legnagyobb fogása, az argentin Gastón Lodico másfél millió eurót ér, mellette ráadásul visszatért a kétmilliós piaci értékű Somália is. A kettős mellett a már említett győri Szánthó és a svájci Lugano után csapat nélküli Vécsei Bálint is a zöld-fehéreknél folytatja.

Szerhij Rebrovék legnagyobb kihívója, a Mol Fehérvár FC egyetlen új futballistával erősített, a 600 ezer euróért szerződtetett Lyes Hourival – ezzel Joan Carrillóé a január legdrágább igazolása. A legtöbbet mégsem a fehérváriak költötték, hanem a Puskás Akadémia,

amely félmilliót fizetett a cseh Jakub Plsekért a Sigma Olmütznek és 470 ezret Artem Favorovért a Desnának. Ugyan Luciano Slagveer átigazolási díja ismeretlen, az biztos, hogy már egymillió fölött járnak a felcsútiak.

A legtöbb légióst viszont a Zalaegerszeg szállította az NB I-be télen:

  • a nigériai Meshack Ubochioma már hosszabb ideje a ZTE-vel készült és végül le is igazolták két és fél évre,
  • Stjepan Ostrek az NK Naftától, Fanos Katelaris az Omonia Nicosiától érkezett kölcsönbe,
  • Eric McWoodsra pedig szabadon igazolható futballistaként csapott le a klub.

Több csapatnál is komoly átalakulás várható tavaszra, Feczkó Tamás például nagy lendülettel vetette bele magát a Diósgyőr átformálásába. Érkezett Hysen Memolla és José Cortés mellett Kiss Tamás (Felcsútról) és Egerszegi Tamás is, miközben hatan távoztak a DVTK-tól, köztük az Újpestbe igazoló Bacsa Patrikkal. Ha pedig a lila-fehéreknél tartunk, visszatért a csapathoz Dél-Koreából Novothny Soma és felkerült a tartalékcsapatból Csongvai Áron, de hat játékos távozott, így várhatóan akadnak majd még érkezők.

Leginkább a Debrecennél nagy a csend, legalábbis játékosmozgások terén, ugyanis az ünnepek alatt távozott Herczeg András vezetőedző. A Loki csak két játékost hozott föl az első csapatába, de a Budapest Honvéd is csak két érkezővel büszkélkedhet: a kölcsönben érkező Mayron George-dzsal és a korábban Kispesten futballozó Hidi Patrik hazahozásával erősített a klub. Vadócz Krisztián Uruguayba igazolása után Hidire komoly szerep vár majd a csapatban. A Honvéd és a DVSC is két pontra van a kieső helytől, így előfordulhat, hogy ennyi változtatás kevés lesz télre.

Vadócz Krisztián: A magyarnál csak erősebb bajnokságban játszottam
Magyar futballisták között egyedülálló karrierrel rendelkezik: hétfő este óta ugyanis elmondhatja magáról, hogy pályafutása során immár négy kontinensen játszott, tizenegy ország tizenhárom csapatának a mezét húzta magára. Most már Dél-Amerikát, Uruguayt is kipipálhatja.

Nagy vonalakban külföldről visszatérő magyar futballistákkal és új légiósokkal erősítette meg a keretét az NB I mezőnye, négy olyan futballista van, aki valamelyik tartalék-, vagy ificsapatból a legjobbak közé került. Ezzel szemben

összesen 22 külföldi labdarúgó szerződött a magyar élvonalba, legutóbb az Újpest Andreias Calcant, vagyis elmondható, hogy télen kis híján naponta érkezett egy külföldi labdarúgó a bajnokságba. Az igazsághoz hozzá tartozik viszont, hogy eközben 21 távozott is, vagyis a légiósok száma nem változott, csak az egyének.

A téli átigazolási szezon február 14-ig tart, így a szombati rajt után is könnyen előfordulhat, hogy új játékosokat jelentenek be a csapatok.

OTP Bank Liga, 17. forduló (január 25):

Ferencvárosi TC-Paksi FC 14.55
Debreceni VSC-Újpest FC 17.00
MOL Fehérvár FC-Budapest Honvéd 17.00
Mezőkövesd Zsóry FC-Kisvárda Master Good 17.00
ZTE FC-Diósgyőri VTK 17.00
Kaposvári Rákóczi FC-Puskás Akadémia FC 17.00

Kiemelt kép: fradi.hu

Olvasói sztorik