Lantos Gábor, az ismert rádiós sportriporter, aki a műfajt nem csak csinálja, de tanítja is, gondolt egyet, és a „sorsdöntő” magyar-norvég párharc kapcsán levetítette tanítványainak László György egykori dokumentumfilmjét, az 1981-es vb-selejtezőn készült, híressé vált alkotást.
A Zsigmond Király Főiskola média és kommunikáció szak, sportújságíró szakirányára járó fiataloknak ezután házi feladatként meg kellett fogalmazniuk gondolataikat a látottakról. Mint ismert, a film annak idején elsősorban a szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán meccs közbeni káromkodásairól vált hírhedtté, a jelek szerint azonban a mai fiatalokat jobban megfogta a telt házas Népstadion atmoszférája, a világbajnoki kijutásról döntő mérkőzés feszültsége és az akkoriban még valamennyire tényezőnek számító magyar válogatottat körülvevő hangulat.
Lantos Gábor a Rangadó.hu rendelkezésére bocsátotta a dolgozatok legjobb részleteit (melyeket egy magyar futballal foglalkozó Facebook-csoportban is nyilvánosságra hozott). A mai fiatalok meglátásai, benyomásai a filmről és az akkori körülményekről azért is érdekesek, mert semmilyen személyes emlékük nem lehet a történetről – hisz ők az 1981-es meccs idején még nem is éltek.
Íme, a szemelvények a legeredetibb vagy legjobban megfogalmazott gondolatokból, egy több mint harminc éves magyar győzelemről:
Egy pillanatra eltűnt a gyűlölet
“Miről írnék a lepergő film kapcsán, ha maradna még üres hely a papíromon? A sport iránti szoros elkötelezettségről, a baráti összetartásról, kapcsolatokról – itt különösen a szövetségi kapitány és játékosok közti viszonyra gondolok – a szurkolók örömmámoráról, a magyar labdarúgás szeretetéről, vagyis egy másik világról… Miután időtlen időt követően elfogyott a mesébe illő történet, hagyom, hogy édesapám a megszokott ebéd utáni pihenőjét töltse. Ám ő egy tapodtat sem mozdul, keze ismét az újság felé nyúl. Fellapozza, s kíváncsian nézi a már elolvasott sorokat, mintha azt várná, hogy ezúttal más tárul szemei elé. Mikor ráeszmél, hogy a betűk nem változtak meg ismét rágyújtana egy szál cigarettára, de a doboz üres, csakúgy, mint a magyar labdarúgás…”
“Futballista létemre rendkívüli módon gyűlölöm az egész magyar futballközeget. Rosszul vagyok, ha egy magyar meccset végig kell néznem, legyen szó bajnoki vagy válogatott mérkőzésről, de ez a rövidfilm olyan hatással volt rám, hogy egy pillanatra eltűnt a gyűlölet, és szeretet, büszkeség költözött a helyébe.”
A kispad még tényleg kispad volt
“Mészöly Kálmán mozdulataiban és gesztusaiban is fellelhető ez a feszültség. Külön utazik a csapattól. A mai világban szinte elképzelhetetlen, hogy a vezetőedző nem a csapattal utazik a buszon, hanem beszáll a saját autójába, és azzal érkezik a helyszínre. Ami a stadionban fogadja a csapatot, az valami elképesztő látvány. Tömve van a lelátó és mindenki a magyaroknak szurkol. És tényleg szurkol, nem pedig rasszista rigmusokat skandál. ”
“Amikor leül a kispadra, ami tényleg egy kispad (nem Recaro márkás, bőrös, személyre szóló ülőalkalmatosság) az első szó amit mond, az az úristen. Hatalmas nyomás van a csapaton, de a legnagyobb nyomás rajta van vezetőedzőként.”
“A filmmel kapcsolatban sokan csak Mészöly káromkodásával foglalkoznak, azonban ennek nem ez a lényege. Vicces ugyan, de, ha belegondolunk micsoda feszültség dolgozott benne, akkor ezen nem kell meglepődni, és ezzel a szemmel nézve, minden egyes kitörése fokozza a film drámaiságát.”
Szabadság és futballünnep
“Akkor 68000 néző volt a Népstadionban, most jószerivel 22-24000 lesz a nagyhírű Groupama Arénában. Akkor csoportelsőként jutottunk ki a VB-re, most a leggyengébb csoportból juthatunk ki – pótselejtezővel – az EB-re. Akkor dokumentumfilm készülhetett az oldalvonal mellől a világsztár szövetségi kapitányról, annak csapatáról és ténykedéséről, ma pedig örülhetnek az újságírók, ha 1-2 szóra el tudják csípni a középszerű, vagy annál gyengébb vezetőedzőt és játékosokat. ”
” A filmnek eddig csak részleteit láttam és nagyon jókat nevettem rajta. Így teljes egészében viszont teljesen más érzések törtek elő belőlem. Nagyon jó volt látni ezeket a képeket, a rengeteg nézőt. a hangulatot és hogy mindenki a csapat mellett állt. Azt a szabadságot, azt az igazi futballünnepet, ami a stadionban volt. Arra gondoltam, bárcsak egyszer részese lehetnék hasonlónak.”
