Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
A Rangadó.hu állandó szakértője, az Újpest egykori olimpiai bajnok labdarúgója, majd vezetőedzője mondta el véleményét a szombat esti Videoton-Ferencváros (1-3) rangadóról.
– Nem jelentett meglepetést a két csapat játéka, bár a Videoton talán még annál is gyengébb volt, mint amilyenre számítottam. Morálisan teljesen szétesett csapat benyomását kelti, nem látom, mit akarnak játszani, hiányolom azt a bajnokcsapatot, amelyet az előző szezonban láttunk. A magánügyük, hogyan bombázták szét az előző keretet, és mit hoztak össze helyette, nekik kell elszámolniuk a közönségük és a labdarúgásunk felé – kezdte Nagy László.
Szerinte elfogadható, hogy kicsit visszafogottan kezdett a Fradi.
– Langyosabban kezdett a Fradi, de most az egyszer elfogadom, méghozzá az időjárás, a fülledt, párás meleg miatt. Egyébként végig uralták a játékot. A második félidő elején mintha bennmaradtak az öltözőben, nem vették komolyan ezt a gyenge Videotont, és a labdarúgás ilyen, elég egy hiba, és egy pillanat alatt gólt kaptak, ám aztán rúgtak is egyet, és végül megérdemelten nyertek. Most nem voltak olyan fürgék, lendületesek, de a négyből négyes mutató nem néz ki rosszul – mondta.
És természetesen a kiállításra is kitért.
– Ami a kiállítást illeti: a sikertelenség fegyelmezetlenséget szül, mindez pedig az edzőváltásra és a keret szétbombázására vezethető vissza. Tönkre vágták a bajnokcsapatot, úgyhogy ne csodálkozzanak, ha a közönség felháborodik és szidnak mindenkit.