Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
Az MTK kapusedzőjeként tevékenykedő Brockhauser István után a Dunaújváros visszavonuló játékosa, Böőr Zoltán lett az Újpest FC technikai vezetője. A lilák egykori középpályás örül annak, hogy korábbi klubjában kezdheti meg új karrierjét.
– Tizenkilenc év alatt minden szép és jó, illetve természetesen rossz is megtörtént velem, ami lehetséges egy focista életében, ezért úgy gondolom, szép kerek pályafutásom volt – mondta az Újpest FC honlapján Böőr Zoltán. – Természetesen van hiányérzetem is, két dolgot emelnék ki: az egyik, hogy úgy érzem, többet is bizonyíthattam volna külföldön, a másik, hogy az az egy év, amit az Újpest színeiben töltöttem, nekem nagyon kevés volt, de az élet úgy hozta, ha nem is játékosként, de technikai vezetőként sikerült visszatérnem a klubhoz, és ennek nagyon örülök.
Böőr idén tavasszal, a Dunaújváros utolsó mérkőzésén súlyosan megsérült, ezért, illetve a hosszú rehabilitációs időszak miatt döntött úgy, hogy befejezi játékos-pályafutását.
– Már aktív játékos koromban gondolkodtam azon, hogy mi lesz, mikor eljön ez a pillanat, és már akkor úgy éreztem, hogy nincsenek edzői ambícióim, sokkal inkább a stáb és a játékosok körüli tennivalók érdekelnek, ezért teljesen tudatos volt, hogy a Testnevelési Főiskolán a sportmenedzseri szakot választottam. Ezt sikeresen abszolváltam 2013-ban. Természetesen az MLSZ továbbképzésein is ebbe az irányba szeretnék továbbhaladni, ez az, ami igazán érdekel, ezért nem haboztam igent mondani a kínálkozó lehetőségre.