NB I

Négymilliárdból gazdálkodik a Fradi

A Ferencváros lehet az NB I legnagyobb költségvetésű csapata; a Videotonnál 1.5 milliárd mínuszt hoztak össze.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Éppen a rendrakás időszaka zajlik a magyar profi futballkluboknál, hiszen az MLSZ a fejébe vette, hogy drasztikusan csökkenti az NB I létszámát. A szövetség több esetben is azzal indokolta a licenc megtagadását, hogy nem látja biztosítottnak a klubok működését. A tavalyi éves beszámolókat elnézve ebben van is igazság, azonban ha ezt vesszük alapul, akkor jóindulattal is csak három-négy klub működhetne Magyarországon – írja a portfolio.hu.

A cikkből kiderül, magasan a Videoton és a Ferencváros rendelkezik a legnagyobb költségvetéssel a magyar mezőnyben.

A beszámolók alapján a Videoton tavaly 1.7 milliárd forintos árbevétel mellett 1.4 milliárdos mérleg szerinti veszteséget könyvelhetett el, vagyis költségvetése megközelíti a tízmillió eurót. A Fehérvár FC Kft. beszámolója szerint azonban az árbevétel 20.7 százalékkal csökkent 2013-hoz képest, míg a vesztesége 73.9 százalékkal emelkedett. A szerző kiemeli: a bevétel legnagyobb részét, mintegy 1.4 milliárd forintot a szponzoroktól és a reklámokból kapott a klub, amely egy piaci alapon működő klubnál nem is baj, ám a csapat főszponzora évek óta a MOL, amellyel kapcsolatban már korábban felvetődött, hogy állami utasításra támogatja a fehérvári klubot – ebben az esetben viszont ez a modell már nem tekinthető piaci alapúnak. A kiadások oldalán jelentős összeget tesz ki a klub alkalmazottainak fizetése: ez a járulékok nélkül meghaladta az 1.6 milliárd forintot.

A Fradi nyereséges volt, de…

A bajnokságban a második helyet szerezte meg a Ferencváros, az FTC Labdarúgó Zrt. azonban árbevételét tekintve az első volt 2014-ben, közel 1.8 milliárd forintos bevételt tett közzé a társaság, ami 71 százalékkal volt magasabb a 2013-as összegnél. Vagyis első ránézésre bejött a csapatnak az új stadion – a jegybevételek 113.3 millióról 197.1 millióra ugrottak. A társaság nyereséges volt, a mérleg szerinti eredménye 45.4 millió forintot mutatott.

Ugyanakkor a Fradira sem lehet azt mondani, hogy piaci alapon működne, hiszen csak a személyi jellegű kiadások 2.25 milliárd forintos összege meghaladta a teljes árbevételét, emellett az anyagjellegű ráfordítások is 1.4 milliárd forintra rúgtak. Mindezt úgy sikerült nyereségre kozmetikázni, hogy 2.2 milliárd forintos egyéb bevételt is elszámolt a társaság, amiből 1.1 milliárd forint tulajdonosi támogatás volt. Az egyéb bevételek között szerepel 147.5 millió forintos TAO sportfejlesztési támogatás és 778.7 millió forintnyi „különféle egyéb bevétel”. A társaság 99 százalékos tulajdonosa a Ferencvárosi Torna Club, vagyis az 1.1 milliárdos támogatás is tőlük származhatott, de ez a beszámolókból nem derül ki pontosan.

A fentiek alapján az NB I legnagyobb költségvetésű futballklubja jó eséllyel a Ferencváros volt tavaly, hiszen a Videoton szűk hárommilliárdos büdzséje mellett a Fradi esetében a négymilliárd forintot közelíthette a teljes költségvetés.

Az Újpest is milliárdos mínuszt hozott össze

A többi klubról is szó esik a cikkben, amelyből kiderül, hogy a Videoton mellett az Újpest is jelentős mérleg szerinti veszteséget mutathat fel, mintegy 1.1 milliárd forintot. Negatív mutatóval zárt a Győr (462 millió), az MTK (332.8 millió), a Debrecen (325.3 millió), a Lombard Pápa (138.9 millió), a Puskás Akadémia (127.6 millió), a Paks (29.9 millió), a Dunaújváros (27.7 millió) és a Haladás (12.1 millió) is. Kecskeméten közel nullára hozták ki az évet (0.2 millió forint bevétel), Nyíregyházán pozitív volt a mérleg (7.5 millió), csakúgy, mint a Diósgyőrnél (9.9 millió) és a Honvédnál (16.8 millió).

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik