NB I

MTK: leválthatják Garami Józsefet

Sajtóhírek szerint a távozó tréner helyét László Csaba foglalja el a kék-fehéreknél.

Kapcsolódó cikkek

Reagált a klub

„Az elmúlt napokban találgatások jelentek meg az MTK Budapest labdarúgócsapata szakmai igazgatójának személyével, illetve az együttesünk lehetséges, új szerzeményeivel, valamint a távozó játékosok személyével kapcsolatban. Klubunk, ahogy korábban, úgy most sem kíván a találgatásokkal foglalkozni. A következő szezont érintően az MTK Budapest – a bajnokság befejezése után néhány nappal – sajtótájékoztatót tart, melyen minden kérdésről tájékoztatást ad” – írja az MTK a közleményben.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Borsa klubhoz közeli forrásból úgy értesült: eldöntött tény, hogy az idény végén távozik a vezetőedzői posztról Garami József, az MTK futballistáinak szakmai főnöke, akit a kék-fehérek nemzetközi játékosmegfigyelője, László Csaba vált.

Páratlan pályafutás végére kerülhet pont, hiszen Garami 75 évesen, edzőként harmincéves szakmai múlttal, és a Diósgyőr elleni hétvégi bajnokit is beleszámítva 797 NB I-es mérkőzéssel a háta mögött vonulhat vissza.

– Jelenleg nem tudok mit mondani, össze vagyok egy kicsit zavarodva, csak a jövő héten ülünk le a jövőmről beszélni a vezetőkkel – árulta el a Borsnak Garami.

László Csabát Brüsszelben érték utol, későbbi visszahívást kért. Domonyai Lászlót, az MTK ügyvezetőjét – aki korábban azt mondta, Garami szerződése élete végéig plusz két évig szól – szerdán nem sikerült telefonvégre kapniuk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik