NB I

A második félidőben baj van

Juhász Roland szerint tendencia, hogy a szünet utáni időszakot mindig egy kicsit gyengébben kezdi a magyar válogatott.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A gól nélküli eredményt hozó vasárnap esti magyar–görög Európa-bajnoki selejtező után válogatottunk, illetve a bajnoki listavezető Videoton tapasztalt védője, Juhász Roland arról beszélt, hogy jellemző a mieink játékára, hogy a második félidőt mindig egy kicsit gyengébben kezdik. Hozzátette, hogy a meglévő szervezettséget okvetlenül meg kell őrizni, és akkor idővel a gólok is jönni fognak.

– Az egy pont mindkét csapat számára reális. Volt, amikor inkább nekünk állt a zászló, de volt, amikor a görögök tartották többet a labdát. Összességében ez a reális eredmény. Persze, hazai pályán szerettünk volna nyerni, de a mai mérkőzésben ennyi volt. Mindkét félidő eleje az ellenfélé volt, de utána az első félidőben is tudtunk váltani, és a második végén is nekünk állt a zászló. Sajnos jellemző a játékunkra, hogy a második félidőt mindig egy kicsit gyengébben kezdjük – kezdte Juhász Roland.

A meccs előtti héten is többen hangoztatták, hogy döntetlen esetén a görögök kiszállnak a harmadik helyért zajló versenyfutásból, és néhányan a lefújás után is ezt sulykolták, de a Videoton védője szerint szó sincs róla, hogy vasárnapi ellenfelünk számára tét nélküli lenne a folytatás.

– Nem gondolom, hogy bármelyik csapat tét nélkül játszhat, a görögök is elkövetnek mindent annak érdekében, hogy odaérjenek. Biztos voltam benne, hogy körbeverések és nagyon furcsa eredmények lesznek a csoportban, és ez eddig így is történt. Az északírek tizenkét pontja például szerintem mindenki számára meglepetés. A sorozat felén vagyunk túl, és nagyon nehéz öt mérkőzés vár mindenkire. Ebben a csoportban szerintem még bármi lehet.

A nyári finnországi és az őszi észak-írországi mérkőzés előtt biztatóan hangzik, hogy Juhász szerint idegenben hatékonyabb lehet a magyarok taktikája.

– Mostanság a szervezettség jellemzi a játékunkat, lehet, hogy ez idegenben jobban eredményre vezet, mert a hazai csapatnak jobban kell jönnie. Lásd a román meccset is, amikor a második félidőben a masszív védekezésünkből megvoltak a helyzeteink, és egyenlítettünk is. Türelmesnek kell lennünk, és ezt a játékot folytatni. Ez a szervezettség az alap, és majd jönni fognak a gólok is – mondta végül Juhász Roland.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik