Magyar foci

Most nincs szó bukásról, de ez még csak a félévi bizonyítvány

Az MLSZ-szóvivő szerint fújhatunk egyet.

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője szerint dicséretes, hogy a válogatott jó eredményeinek köszönhetően Európa-bajnoki selejtezős csoportjában négy forduló után az élen áll, de ez még csak a félévi bizonyítvány.

Sipos az M1 aktuális csatornán szombaton azt mondta: az elmúlt időszakban „szép eredményeket” ért el a válogatott. Kiemelte: Wales előtt a világbajnoki ezüstérmes Horvátországot is „kitűnő játékkal, nagy küzdőszellemmel” győzte le Marco Rossi szövetségi kapitány együttese – írja az MTI.

Azonban ez még csak a félévi bizonyítvány, mert az év végit a válogatott esetében majd ősszel osztják ki. Messze még a vége, sok munka van hátra. Fújhatunk egyet, de nem szabad megelégednünk, mert kemény mérkőzések várnak ránk

– hangsúlyozta a szóvivő.

Mint ismert, a folytatásban Szlovákiát és Azerbajdzsánt fogadja a válogatott, míg Horvátországban és Walesben vendégként lép pályára.

– Az esély, a remény megmaradt a továbbjutásra. Ez a legfontosabb. A közelmúltban ilyenkor, a selejtezős sorozatok féltávjánál már többször csak matematikai esélye maradt a csapatnak – emlékeztetett Sipos.

A jövő évi Eb-n, melyet rendhagyó módon 12 ország egy-egy városában rendeznek, a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. Amennyiben a nemzeti csapat kijut a kontinensbajnokságra, úgy két csoportmérkőzésen biztosan Budapesten lép pályára.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik