szállt bele durván a MOL Vidi hivatalos klubhonlapja percekkel a Magyar Kupa 2019-es döntőjének lefújása után Iványi Zoltánba. Nem, nem jelentettek be új névadó szponzort a meccs közben Kispesten: a cinikus, és egy győztes mérkőzés után elegánsnak a legbarokkosabb túlzással sem nevezhető gesztus a meccs játékvezetőjének szólt, aki a fehérváriak értelmezése szerint mindent megtett azért, hogy ne a piros-kékekhez kerüljön a kupa.
A Vidi két minőségi cserét hajtott végre, a végén pedig két hibát követően meg tudta fordítani a mérkőzést. Külön kértem, hogy figyeljünk a rögzített szituációkra, ennek ellenére két pontrúgásból kaptunk gólt
– dohogott eközben szakmai megközelítésből Supka Attila, a Honvéd edzője, miközben sietett kiemelni: az első félidőben a csapata tökéletesen játszott és mindent megvalósított abból, amit eltervezett.
„A második játékrészben (…) egy fokozattal feljebb kapcsoltunk, és ez elégnek bizonyult a találkozó megnyeréséhez” – magyarázta a Vidi-edző Marko Nikolics, aki szintén nem tagadta, hogy az első 45 percben a Honvéd akarata érvényesült a pályán. „Bejött, amitől tartottam, hogy négy hete nem játszottunk igazi téthelyzetben, valóban komoly meccset. Sajnos ez az első félidőben jelentősen rányomta a bélyegét a játékunkra, nem voltunk elég agresszívek, elég intenzívek” – fejtegette tovább a szerb edző, aki emellett két cserével rázta fel csapatát a fordulásnál.
Besült a Vidi eredeti elképzelése, de volt kikhez nyúlni a kispadon
Supka Attila, a Honvéd edzője a lefújás után tökéletesen világított rá a mérkőzés fordulópontjára: az első játékrészben kialakuló, és egyértelműen inkább a fővárosiaknak kedvező meccsképen a Vidi erősebb kispadjának köszönhetően tudott alakítani, míg a szezon végére gyakorlatilag egy sorral játszó Honvéd már nem. Ez a fajta minőségbeli különbség volt a döntő faktor, illetve az, hogy a piros-feketék a meccs végét talán már szuflával sem bírták eléggé.
A Honvédnál az utolsó pillanatban sérülést jelentő Horváth András helyett a távozófélben (Ferencvároshoz igazol) lévő Gróf Dávid kezdett a kapuban, előtte azonban minden a várakozásoknak megfelelően alakult: a szokásos háromfős védősor mellett Uzoma és Mezghrani játszottak szárnyvédőt, a középpályán Heffler takarított, Gazdag Dániel és Nagy Gergő ügyelt a „félterületekre”, elöl pedig a két támadó, Holender Filip és David N’Gog leste a kontralehetőségeket.
A Vidiből kisebb meglepetésre kimaradt Kovács István, a helyére Loic Nego mozgott fel az egy szem támadó, Marko Scsepovics mögé, a védelem jobboldalán pedig Fiola Attila foglalta el helyét. Anel Hadzic helyett ezúttal Elek Ákos kezdett szűrőként, mellette Boban Nikolov és Pátkai Máté biztosította az egyensúlyt a középpályán, Huszti Szabolcs pedig lényegében szabad szerepkörben, a baloldali félterületből indulva igyekezett szervezni a fehérváriak játékát.
A meccskép gyorsan kialakult: a Honvéd hosszú labdákkal kísérletezett, hogy aztán az ezekből lecsorgó, úgynevezett második labdákat tudatosan presszingelve már az ellenfél térfelén labdához jutva, kevés húzásból érjen fel Kovácsik Ádám kapujáig, míg a Vidi inkább hosszabb labdabirtoklási periódusokban gondolkodott.
Marko Nikolics úgy sakkozott, a 3-5-2-es rendszer egyik sarokkövét, a szárnyvédők mellett-mögött megnyíló területeket támadja leginkább, így Nego és Huszti is elsősorban befelé mozgott a középpályán. Tekintve, hogy Elek, Pátkai és Nikolov személyében a centrális zónában eleve három játékossal rendelkezett a fehérvári csapatnak, ezzel a húzással a Vidi brutálisan túltöltötte a pálya közepét, ahol hegyekben álltak az emberek. Következésképp Nikolics csapatának játéka lelassult, hiányzott a lendület, a dinamizmus – a Honvéd könnyedén tolódott a labda irányába, és Nagy Gergő, valamint Gazdag és a szárnyvédők segítségével simán megoldotta a védekezést a félterületekben.
Nego támadó középpályásként nem tudta kihasználni a sebességét, többnyire emberrel a nyakán kapott labdát, a robbanékonysága, a dinamizmusa kiaknázatlan maradt. Fiola felfutásai ráadásul rendre elmaradtak a jobboldalon, így a Vidi játéka féloldalasan, kiszámíthatóan csordogált az első félidőben.
A Honvéd sem játszott jól, de egy ostoba Vinícius-szabálytalanság után megadott teljesen jogos büntetővel viszonylag korán előnybe került, innentől pedig lényegében a komfortzónájában játszhatott.
A félidőben így Nikolics került lépéskényszerbe, aki nem is habozott teljesen átszervezni csapatát. A szerb edző lekapta a pályáról Eleket és Fiolát (az első játékrész két legrosszabbul teljesítő játékosát), hogy a helyükre Hadzic-ot és Kovács Istvánt cserélje be. Nego visszahúzódott jobbhátvédbe, Kovács pedig az ő helyét kapta meg a középpályán – a rendszer így változatlan maradt, csak a szerepek cserélődtek meg jelentősen.
Nego visszavonásával a Vidinek azonnal lett jobboldali játéka is, ami fokozatosan nyomta hátrébb először Uzoma, majd a teljes Honvéd-védelem arcvonalát. Mivel a fővárosiak jelentősen hátraszorultak, egyre kevesebb labdát tudtak szerezni az ellenfél térfelén, egyre ritkábban értek fel egy-egy második labdára, így a támadójátékuk lényegében pillanatok alatt tűnt tova. Mivel rendszerint csak nagyon mélyen, a saját tizenhatosuk környékén jutottak labdához, a játékosaik sokszor inkább úgy érezték, a gyors ívelés helyett kellene néhány passz, hogy jobb pozícióba kerüljenek a kontra előtt – ezt azonban a Vidi letámadása nem engedte, többször is veszélyes helyen veszített labdát a Honvéd.
Ben-Hatirán elment a középpálya, majd a meccs is a Honvédnak
Igazán nehéz helyzetbe ezzel együtt akkor került Supka Attila, amikor megsérült a csapat egyik legfontosabb játékosa, Gazdag Dániel, akinek a lába eddig bírta Stopira első félidei brutális, páros lábas berepülését. A Ferencváros által is körbeudvarolt középpályás helyére ráadásul az az Anis Ben-Hatira érkezett a pályára, aki látványosan képtelen beilleszkedni Kispesten: gondok vannak a magatartásával, nem edz kellő intenzitással, fizikai lemaradással küzd, és a posztját sem találja a Honvéd által leggyakrabban alkalmazott 3-5-2-es hadrendben.
A piros-feketék játékának lényege a labdabirtoklásban alkalmazott (maximum) két érintő, azaz a nagyon direkt pozíciós játék. Ehhez vannak meg a játékosaik, hosszú indításokban erős védők, a gyors (Holender) és az erős (Danilo vagy N’Gog) csatárok, a lecsorgókat nagyon szervezetten és tudatosan letámadó középpályások. Ben-Hatira ezek közül egyik szerepnek sem felel meg, a labdás játéka mellett ráadásul labda nélkül sem igazán képes beilleszkedni a Honvéd-rendszerbe: fegyelmezetlen, hanyagul helyezkedik, nem hasznos a visszatámadásban sem, védekezésben értékelhetetlen. Szabadon mozgó, második csatárként talán lehetne értelme a játékának, de egy ilyen megoldáshoz Vidi-Honvéd leosztásban egyszerűen nincs eleget a labda a fővárosiaknál, nem elég domináns a jelenlétük az ellenfél kapuja előtt (ráadásul N’Gog, Holender és Danilo személyében három jobb opciója is a talonban Supka Attilának – nyártól már nem lesz, mert Holender Svájcba igazolt, míg Danilo sem marad a hírek szerint).
A Honvéd középpályás játéka percek alatt illant el a tunéziai-német pályára küldése után. A Vidi könnyedén hozta fel a labdákat, ráadásul Futács becserélésével a tizenhatoson belüli jelenlétet és megkettőzte Nikolics. A megváltást ezzel együtt a pontrúgások hozták el: előbb egy szögletet követően Juhász csúsztatását Scsepovics kotorta a hálóba (miközben Batik igen gyanúsan tűnt el a tizenhatoson belül),
majd egy szabadrúgás után Hadzic bombázott a léc alá:
A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a játékvezető összesen 11(!) sárga lapot mutatott fel a játékosoknak, ám így sem tudta kordában tartani az érzelmeket, valamint az indulatokat. Marko Nikolicsot például egy meg nem adott gólt követő reklamálása miatt (a fehérváriak edzője befutott a pályára és földhöz vágta a labdát, saját bevallása szerint azért, hogy „a játékosait védje”) a lelátóra küldte, de egyesek azt is a szemére vetik – fentebb már tettünk róla említést –, hogy a lenti videón látható belépő miatt „elfelejtette” kiállítani Stopirát:
Összességében a Honvéd becsülettel küzdött, az első félidőben – főleg védekezésben – remek játékot is mutatott, ám nem bírta végig a fehérváriak által a második játékrészben diktált tempót. Gazdag sérülése után Supka edző kifejezetten rosszul nyúlt a meccsbe, a fővárosiak elvesztették a középpályát, majd a tavasszal talán először liverpooli formáját idéző N’Gog lehozatala sem ült igazán, miközben a Vidi percről-percre lett egyre jobb és magabiztosabb. Marko Nikolics csapata idénybeli 57. meccsén(!) vért izzadva, kínnal és keservvel ugyan, de győzött: ezzel pedig összességében három fontos célból kettőt is teljesített a szezonban.
A július 1-től MOL Fehérvár FC néven szereplő klub története második kupasikerét aratta (2006 után), a Honvéd tizenegyedik alkalommal bukott döntőt.
