Magyar foci sport

Gyorsan reagáltak az újabb névváltozásra a Videoton-ultrák

Úgy látszik, Fehérváron szent a béke.

A Videoton tavaly nyáron Mol Vidire változtatta a nevét, de most azt is dobták, és idén nyártól Mol Fehérvárra keresztelték át a csapatot, és a címerüket is megváltoztatták ezzel együtt.

Az egy éven belüli második névváltoztatásnak többen örülnek, mint nem. A fehérvári ultrákat tömörítő RBD-csoport például nem járt meccsre az első névváltoztatás óta, távolmaradásukkal tüntettek a tradíciók mellett. A pénteki hírre azonban megnyugodtak, annak ellenére, hogy a Videoton után még a Vidi is kikerült a névből.

Közösségi oldalukon úgy fogalmaznak: „A VIDEOTON névért és címeréért, ezáltal a fehérvári labdarúgás legfényesebb tradíciójáért folytatott küzdelmünk szempontjából ez a változás egyértelműen nem jelent győzelmet sem megnyugvást számunkra. A mi célunk továbbra is változatlan, a mi csapatunk neve: VIDEOTON FC! A változást és annak irányát azonban apró pozitív jelzésként, egyfajta részeredményként avagy szándékként értelmezzük.”

Úgy látszik, nem bírták tovább és  Red-Blue Devils ultracsoport úgy döntött, ott akarnak lenni a Groupama Aréna lelátóján a Honvéd elleni  Magyar Kupa döntőn, ezért nem előbb, de pont 2019. május 25-től oldják fel a szervezett szurkolás bojkottját. Legalább nem csak egy, hanem két tábor üvölt teli torokból, így jó hangulat lesz a finálén, függetlenül attól, hogy az RBD akkor még MOL Vidi FC-nek szurkol majd.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.