Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
1981. május 13-án este nyolc órakor kezdődött a magyar-román világbajnoki selejtező. A csoportban Anglia volt a favorit, az akkor még inkább európai kis csapatnak számító svájci, norvég duó előtt a magyar, román páros harcolt a másik továbbjutó helyért.
A meccs kulcsfontosságú volt, akárcsak az őszi, bukaresti visszavágó. Az végül 0-0 lett, így a mieink behozhatatlan előnybe kerültek a románokkal szemben és (végül az angolokat is megelőzve!) kijutottak a vébére.
Videózás, kezdetlegesen
Mészöly Kálmán fiatal edzőként vezette azt a válogatottat – telepakolta rutinos, akkor már harminc körül járó emberekkel a csapatot, akik közül néhányan már kijuthattak külföldre is. Fantasztikus hangulatú meccset játszottunk Romániával itt és ott is, a két találkozó egyetlen gólját Fazekas László lőtte.
„Eddig senki nem kérdezett meg arról a meccsről, köszönöm, hogy eszükbe jutottam” – kezdte a Rangadó.hu megkeresésére Mészöly Kálmán, aki később még két periódusban ült a válogatott padján. A 81-es csapat működéséről beszél először:
„Nagyon jó párosként dolgoztunk Mezey Gyurival. Igyekeztünk jól felkészülni a románokból, mert azt a csoportbeosztás után rögtön tudtuk, hogy Anglia mögött a románok a legerősebbek. Budapesten begyűjtöttük a kötelező győzelmet és onnantól csak a bukaresti meccsre készültünk. Tudtuk, hogy lesznek keresztbeverések a csoportban és minden azon a találkozón dőlhet el. Rengeteget elemeztünk Száger Gyuri technikai vezető segítségével. Voltak videofelvételeink, feltérképeztük őket, de személyesen is megnéztük őket sokszor. Volt egy saját videomagnónk az MLSZ-ben, amit Száger Gyurinak kellett a vállán cipelnie, baromi nagy kazettákkal. Percről percre néztük vissza a meccseket. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű kint.”
Vasárnapi muzsika, mint „csodafegyver”
A magyar-román párharchoz már akkoriban is vastagon hozzátartozott a lélektan, Mészöly szerint nem túlzás egyenesen háborús hangulatról beszélni. Mindkét fél bevetett mindent – vagy legalábbis azt hitte, hogy a másik biztosan…
„Amikor a románok jöttek Budapestre, a margitszigeti nagyszállóban laktak. Ott vették fel akkoriban a rádió Vasárnapi muzsika című műsorát, cigányzenével, ilyesmikkel. És a románok meg voltak győződve róla, hogy ezt mi szándékosan intéztük, hogy ne tudjanak pihenni. A meccs után már üzenték, hogy majd Bukarestben megnézhetjük magunkat, meglátjuk, miket fognak csinálni velünk. Gondolhatja, hogyan mentünk ki ezek után, szakácstól kezdve az összes személyzetet vittük magunkkal” – meséli Mészöly.
A Szőke Szikla a budapesti magyar-román összeállítását fejből sorolja, mégpedig egyetlen „hibaponttal”, posztról posztra: Katzirz – Martos, Bálint, Garaba, Tóth – Müller, Nyilasi, Varga (Mészöly itt Muchára tippel) – Fazekas, Kiss L., Törőcsik.
„Senki nem szokta emlegetni, a szakemberek sem, hogy ez egy kimondott támadócsapat volt. Védekezni Nyilasi és Müller sem tudott a középpályások közül. Nagyon erős volt a román csapat, de sikerült legyőzni őket” – foglalja össze a lényeget.
A lehallgathatatlan taktika
A hétvégi találkozó szempontjából persze legalább ilyen fontos tanulságai vannak a bukaresti visszavágónak, mert senki ne higgye, hogy harminc éve nem volt legalább olyan ellenséges a fogadtatás, mint amire az elmúlt évek vereségei kapcsán hivatkozni szoktak:
„Kint nagyon tartottunk a körülményektől, a taktikai értekezletet is a magyar követségen tartottuk, mert még lehallgatástól is féltünk. A bukaresti meccsen állítottam be a kis Sallait, aki előtte az utánpótlás-válogatottban fantasztikusan játszott. Őt állítottam Iordanescura, megmutattam neki a kazettán előzőleg, mondtam, ide figyelj, ezt a palit le kell takarítanod, ha a vécére megy, oda is mész utána. Nagy része volt a döntetlenben” – eleveníti fel a kulcsmozzanatokat a kapitány.
Akkor is félelmetes hangulat volt Bukarestben, kérdezem Mészölyt, nem tartja-e túlzásnak, hogy mindenki csak a körülményekről beszél a maiak kapcsán – nem lehet, hogy nem a hangulat miatt kapunk ki azóta mindig ott, hanem mert egyszerűen gyengébb játékosaink vannak, mint 1981-ben. Mészöly nem ért egyet velem:
„Amikor a játékosok megjöttek az edzőtáborba, azzal kezdtük: ide figyeljetek, be vagytok szarva? Mert aki be van szarva, az ne jöjjön. Háborúba megyünk, ahol nem lehet félni. De az a csapat annyira együtt volt, annyira bízott magában, hogy a szent célért mindenre képes volt. A szurkolóink buszát megdobálták odakint, volt, akinek betörték a fejét, a csapatorvosunk varrta össze – szóval háborús körülmények voltak, de át tudták vészelni.”
Ne csak a Himnuszig legyünk bátrak
„Az egy dolog, hogy milyen játékosok voltak, de az elsődleges, hogy szívvel és szeretettel játszottak. A maiaknál az a probléma, hogy odaállnak a Himnuszhoz, szívükre teszik a kezüket, aztán mire vége a Himnusznak, mindenkinek tele van a gatyája. A mi csapatunknál ilyen nem volt. Kikaptunk az angoloktól oda-vissza, mégis csoportgyőztesként jutottunk ki a spanyolországi vébére.”
Akkor még voltak kisebb sikereink fociban, az ország a válogatott mögött állt – a románok elleni meccs pedig a határon túl is „ügy” volt.
„Nagyon éreztük a kinti magyarok szeretetét is, mondták, hogy nem tudnak kijönni a meccsre, de otthon, a faluban, az erdőszélre kitett tévéken, ilyen-olyan helyeken mindenki nézi és velünk lesz. Békéscsabán dolgoztam korábban, sokat jártam ki, ismertem a történeteket. Fel tudtuk tüzelni ezzel is a srácokat. És senki nem volt betojva. Jóval előbb kimentünk melegíteni – fütyültek, sípoltak, szidtak, de mire kezdődött a meccs kicsit talán bele is fáradtak a gyalázkodásba” – meséli a trükköt Mészöly Kálmán, aki ezek után nem meglepő módon a lelki felkészültségben látja az esetleges szombati siker kulcsát is:
„Az én habitusom közismert, játékosként is nehezen viseltem, ha gyaláztak, de akkor a cél érdekében elviseltük. A lelkesedés perdöntő – akármilyen szintű futballistáink vannak. Ez a legfontosabb tényező, ha azt akarjuk, hogy végre ne vert seregként jöjjünk le a pályáról!”
