Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Csapata ezen az őszön örömet okozott a nagy elődnek, Sándor Csikarnak, az MTK ugyanis négyszer nyert eddig, ötödik a tabellán, úgy, hogy egyelőre hiányzik elölről a levegő ura, a sérült író, Torghelle Sándor. A fővárosi kék-fehérek tapasztalt csatára a DigiSport televízió reggeli műsorában a többi közt elmondta, ő minden bizonnyal pályán maradt volna a válogatott meccs hajrájában a görcsök ellenére, nem úgy, mint Lipták Zoltán.
– Nagy csapás érte az MTK-családot. Önnek milyen személyes, vagy közvetett élménye van Sándor Csikarról?
– Egyszer-kétszer találkoztam vele, azt tudom mondani, hogy mindig nagyon poénos volt, és mindig olyan történeteket próbált mesélni, amibe benne van a vicc, ami ő volt. Nagyon sajnálom, hogy ez történt, de úgy gondolom, hogy nagyon szép életet élt – kezdte Torgelle Sándor.
– Nagyon boldog volt, örült, hogy itthon maradt, és az egész pályafutását kereknek érezte. Elégedett ember volt. Mennyire ismerte az ő régi mozdulatait, hány egykori archív felvételen látta őt?
– Maga a Csikar szó, hogy honnan jön, egyértelmű. Olyan éles szögből rugdosott gólokat, amivel a nevét beírta a magyar labdarúgásba. Lehetetlen szögekből ért el gólokat.
– Ennél többet nem lehet elérni, hogy az emberről valamilyen mozdulatot, valamilyen lövést elnevezzenek. Térjünk át önre, írt egy könyvet. Elkapkodták?
– Azt mondom, hogy alakul, eladtunk már egy pár darabot belőle. Pontos adatot nem tudok mondani, de a visszajelzések nagyon pozitívak, olyan üzeneteket kapok azoktól, akik elolvasták, amiben azt írják, hogy nagyon tetszett nekik. Egy-két negatív kritika volt, de az minden történetben van.
– Van olyan, amelyik fájt? Én például azt láttam, hogy George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa blogjában „Levegő” címmel foglalkozott önnel. Jól dolgozott a Honvédnál a második eljövetelénél, ahogy ő írja, de megszegte a szavát, egy másik magyar klubhoz igazolt. Ilyen viták azért vannak a könyvben?
– Igazából ez engem nem érdekel, van neki elég problémája.
– Azt mondta, a könyvvel az volt a célja, hogy jobban megismerjék. Megváltozott-e valamennyire a „Sanyi-kép”?
– Úgy gondolom, aki engem eddig szeretett, és elolvasta a könyvet, az ezek után is szeretni fog. Akik nem szerettek, és negatívan vannak felém, ők nem biztos, hogy elolvassák, de volt már olyan, hogy egy Fradi-szurkoló elolvasta, és azt mondta, hogy „hát igen, én is ott vagyok a B-középben, édesanyádat ugyanúgy a szádra veszem, de elolvastam, és nagyon tetszik a könyv.” Azon vagyunk, hogy minél többen elolvassák, és hátha több embert magam mellé állítok.
– Mostanában volt az Ice Bucket Challenge kihívási láncolat, volt a versküldés egymásnak, most indítsunk egy újat. Megírta a könyvét, melyik kortárs kolléga, magyar futballista memoárját olvasná el szívesen? Ki írjon könyvet, amit nagyon szívesen elolvasna?
– Volt egy interjú velem a napokban, ott Törőcsik Andrást neveztem meg, nagyon érdekes számomra, hogy ő mekkora labdarúgó volt, milyen nagy név még a mai napig is, és hogy mi történt vele, hogy jutott el idáig, ahol jelen pillanatban van. Szerintem ez nem csak az ő hibája, nem miatta van, hanem a közeg, amiben van, a környezetére lennék kíváncsi.
– Ön focizik, nem főállású író. Hol tart a gyógyulásban, mikor láthatjuk ismét a pályán?
– Ezen a héten már beszálltam a csapatmunkába, tehát ott vagyok már a srácokkal. Azon vagyok, hogy minél hamarabb visszanyerjem a régi erőmet, hiszen az én játékom abból jön, hogy fitt vagyok és egészséges. Meglátjuk, mikor leszek abban a helyzetben, hogy végig tudjak kilencven percet játszani. Holnap mérkőzés lesz a Pápa ellen, majd Garami József eldönti, hogy mennyit szán rám, ha egyáltalán szán rám valamit.
– Attól nem tart, hogy a közben érkezett, itt tanuló cserediák jól ki fog szorítani?
– Dolgozom, hogy ne ez történjen.
– Egyelőre a csapat nem szerepel rosszul, de azért ellentmondásos érzései lehetnek, mondjuk a Fradi-meccset nézve, aztán meglátva a Videoton-mérkőzést…
– Igen, a Fradi elleni győztes csapatban nagyon ott lettem volna, sőt mi több, a Videoton ellen is. Azért dolgoztam volna, hogy ne legyen olyan csúfos a vereség, de ezután felálltunk, és megvertük a Fradit, ami számomra nagyon nagy élmény. A Fradi ellen győzni mindig nagyon jó dolog.
– Rapszodikus a csapat egyelőre?
– Nem. Hat mérkőzést játszottunk, négyet megnyertünk. Ha ezt visszük tovább, még szép mérkőzéseket tudunk játszani, és a szurkolókat ki tudjuk elégíteni.
– Mit tud Németh Krisztiánról?
– Ott edz velünk az MTK-ban, változatlanul velünk gyakorol.
– Lehet, hogy csatlakozik önökhöz?
– Ki tudja, ezt majd ő eldönti. Én örülnék neki, ha már lenne csapata, mert tehetséges, válogatott játékosról van szó. Az lenne jó szerintem neki is, és ha a magyar válogatott számol vele, akkor a válogatottnak is. Ha nem játszik, az senkinek sem jó. Minél hamarabb kellene neki csapat, el kell neki is döntenie, hol folytatja. Bízom benne, hogy minél hamarabb ez megtörténik.
– Az MTK-ból a magyar válogatottban nem volna valakiknek helyük ön szerint a közeljövőben?
– Szerintem Pölöskei Zsoltnak mindenféleképpen ott lehet később a helye a válogatottban. Megvan hozzá a tehetsége is, és az akaratereje, hogy ott legyen. De ez azért egy összetettebb dolog. Úgy gondolom, ő lehetne ott, de ez nem azt jelenti, hogy a későbbiekben ott is lehet. Közbejöhet sérülés, de ha jól dolgozik a játékos akkor ott lehet. Én az ő nevét mondanám.
– Az első kudarc után a téttől való rettegés, az önbizalomhiány szóba került sok szakember részéről. Önnek volt valaha ilyen görcse?
– Lehet, hogy volt, talán amikor az első mérkőzésemet játszottam a válogatottban, de folyamatosan nem. Vannak olyan játékosok ott, akik azért rendszeresen játszanak a válogatottban. Szerintem nem is volt itt görcs, inkább olyan probléma lehetett, hogy az északírek kiegyenlítettek, aztán történt valami a fejekben. Egy emberrel kevesebben is lettünk, az sem volt túl jó dolog hogy, Lipták Zoltánnak le kellett jönnie a pályáról. Azt ő tudja, hogy miért jött le, de nem biztos hogy egy görcs miatt le kellett volna jönni.
– Gera Zoltán nem volt ott, de visszatért a válogatottba. Ha az ő példájából indulunk ki, lehet, hogy ennek a csapatnak még egyszer egy jó Torghellére is szüksége lehet…
– Ha a magyar válogatott engem hívna, akkor mennék, de nem hiszem, hogy fogok kapni meghívót. Megvannak a játékosok, akikkel a szövetségi kapitány dolgozik, bennük bízik, igazából én abszolút nem foglalkozom azzal, hogy most ott nem vagyok. Csinálom a saját magam dolgát, legyen az ő problémája, hogy kit hív be.
– Mondok két veterán magyar csatárt: Kabát Péter és Kenesei Krisztián. Mindketten harminchét évesek, ön harminckettő. Mit gondol, hány jó éve van hátra? Vagy mondjuk hány rossz?
– Ebben a korban azt szokták mondani, hogy négy jó, és négy rossz. Legyek egészséges, és tudjak játszani. Hogy hány jó és hány rossz év lesz, erre most nem tudok válaszolni pontosan. Legyen akkor nyolc jó. Élvezzem a játékot, legyen motivációm, és ha van, akkor tudom csinálni a dolgomat, és tudom segíteni az MTK csapatát.
