NB I

Schimmer becsületesen dolgozik, a többi az edzőn múlik…

A szombathelyiek tapasztalt szélsője reméli, hogy vasárnap sikerül meglepniük a Debrecent.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Haladásnak a tavalyi szezonban remekül ment hazai környezetben. A nagyobb csapatok is megszenvedtek Szombathelyen, de idén eddig egészen más arcát mutatja a csapat. Persze, ne feledjük, kis túlzással az egész keret kicserélődött a nyáron. Ennek a fiatal csapatnak még időre szüksége, hogy összeálljon. A hétvégén a Pécs volt az ellenfél, de az első hazai győzelem elmaradt, és a végén még az egy pont is veszélybe került. A következő fordulóban a bajnoki címvédő Debrecenhez látogat Artner Tamás legénysége.

A Rangadó.hu megkeresésére a szombathelyiek egyik legtapasztaltabb játékosa, Schimmer Szabolcs értékelte a PMFC elleni mérkőzést és Tommaso Rocchi esetleges átigazolásáról is beszélt.

– Sokáig küzdelmes mérkőzést láthatott a közönség. A második félidő elején átvettük az irányítást és megszereztük a vezetést. Sajnos a Pécs egyenlíteni tudott, és a végén a szerencsére is szükség volt, hogy ne veszítsek el a meccset. Szerintem egységes csapatunk van, de még ki kell ismernünk egymás mozgását. Úgy gondolom, jó úton haladunk.

– Ön szerint sikerül állandósítania a helyét a kezdőcsapatban?
– Ezt nem tudnám megmondani. Az edző dönt ebben a kérdésben. Ami engem illet, én becsületesen dolgozom.

– Örülne Rocchi érkezésének? Milyen volt az első edzés az olasszal?
– Egy edzésből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de úgy gondolom, hogy segítségére lehet a csapatnak.

– Mit vár a debreceni mérkőzéstől?
– Minden mérkőzésen a maximumot kell nyújtanunk és akkor sikerülhet meglepetést okoznunk. Természetesen szeretnénk pontot vagy akár pontokat szerezni.

Olvasói sztorik