NB I

Menedzseri tanácsra nem játszik Radó?

A csatár menni akar, és úgy véli, neki már nem érdeke pályára lépni a szombathelyi csapatban.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Radó András után továbbra is több klub érdeklődik. A haladasfc.hu azt írta, hogy Király Gábor, illetve a korábbi Fradi-edző, Ricardo Moniz klubja, a német másodosztályú 1860 München már letett a szerződtetéséről, mert a Haladás vezetői nem voltak partnerek a tárgyalásokban.

Kérőként a Ferencváros a legkitartóbb, igaz a mostani friss, 450 ezer eurós ajánlatukkal sem érik el azt a szintet, amennyiért a szombathelyiek eredetileg elengedték volna Radót.

A fiatal csatár két mérkőzés óta sérülés miatt nem játszik, és állítólag menedzsere, Vladan Filipovics javaslatára már nem is kíván pályára lépni a szombathelyi csapatban, ezzel kizsarolva, hogy a klub elengedje.

A Nyugat.hu elérte a csapat egyik résztulajdonosát, aki annyit mondott: Radó szereptévesztésben van, neki a Haladás a munkahelye, ahova 2016-ig szerződés köti.

Az ügy további érdekessége, hogy Radó Andrásért télen Köteles László klubja, a belga KRC Genk jó ajánlatot tett, közel 700 ezer eurót kereshetett volna a Haladás, amelynek tulajdonosai el is fogadták az üzletet, a játékos azonban nem akart oda szerződni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik