Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Az Európa-bajnoki selejtezősorozatra készülő magyar válogatott itthon játszó labdarúgói Telkiben készülnek a hét első két napján – írja a szövetség honlapja.
Pintér Attila szövetségi kapitány az új idényben először hívta össze az A-válogatott keretének itthon játszó labdarúgóit egy kétnapos összetartásra. Hétfőn és kedden is két-két edzés szerepel a programban Telkiben, a gyakorlásokon 23 játékos vesz részt.
– Továbbra is nagy jelentősége van a válogatott összetartásoknak, az eddigi meccseinken ugyanis bebizonyosodott, hogy a játékosoktól csak azt tudjuk számon kérni a pályán, amit előtte alaposan begyakoroltunk velük az edzőtáborozások során – mondta az összetartás első napján az mlsz.hu-nak Pintér Attila. – Nyakunkon vannak az Eb-selejtezők, egyre kevesebb időnk van hátra ahhoz, hogy a téli, törökországi edzőtáborozás során elkezdett munkát befejezzük, és valamennyi taktikai variációt átvehessük a csapattal. Tegnap kint voltam a Ferencváros stadionavatóján, egészen remek hangulatú mérkőzés volt, biztos vagyok benne, hogy Észak-Írország ellen legalább ilyen hangulatban meccselhet a csapat szeptember hetedikén.
A válogatott kerete
Kapusok: Balogh János (Nyíregyháza), Dibusz Dénes (Ferencváros), Rózsa Dániel (Haladás)
Védők: Heffler Tibor (MVM-Paks), Fiola Attila (MVM-Paks), Litauszki Róbert (Újpest FC), Lipták Zoltán (Győri ETO), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (DVTK), Lang Ádám (Győri ETO), Völgyi Dániel (Győri ETO)
Középpályások: Balogh Balázs (Újpest FC), Sándor György (Videoton FC), Nagy Gábor (Újpest FC), Vécsei Bálint (Budapest Honvéd), Kovács István (Videoton FC), Koman Vladimir (csapat nélkül)
Támadók: Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Varga Roland (Győri ETO), Simon Krisztián (Újpest FC), Rudolf Gergely (Győri ETO), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Priskin Tamás (Győri ETO)