NB I

Stabil középcsapat lehet az újonc

A Debrecen ellen gólt szerző Pekár László szerint még kell egy kis idő a csapatépítésre.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Debrecen elleni, hazai pályán elért döntetlennel kezdte az élvonal új szezonját az újonc Nyíregyháza Spartacus. A másodosztály bajnoka az első félidőben hátrányba került a hajdúságiak ellen, de a 73. percben a nyáron Kecskemétről igazolt Pekár László tizenegyesből egyenlített, és kialakította a végeredményt. A Rangadó.hu megkereste a nyírségiek 21 éves középpályását, aki annak ellenére is elégedett a címvédő elleni döntetlennel, hogy a végén akár nyerhettek volna.

– Nagyon jó hangulatú mérkőzést játszottunk. Ez egy nagy rangadó volt számunkra, és a Debrecen számára is Ha a meccs előtt azt mondják, hogy egy döntetlent írjunk alá, akkor szerintem mindannyian megtettük volna. Nem lehetek elégedetlen, de benne volt az is, hogy megnyerjük a találkozót a végén – kezdte Pekár László.

– Csábi József vezetőedző néhány héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy időben belenyúlik majd a bajnokságba, amíg teljesen készen lesz a csapat. Jelenleg mi a helyzet ezzel kapcsolatban?

– Dolgozunk rajta, de kell még egy kis idő. Az új játékosokat be kell építeni, meg kell találni a megfelelő posztokat számukra, hogy a legjobb teljesítményt tudják kihozni magukból.

– Ön is az új játékosok közé tartozik, hogy megy a beilleszkedés?
– Nagyon jól érzem magam a csapatban. A társak befogadtak, és mindenki nagyon segítőkész a klubnál. Szerencsére minden rendben van.

– Mit gondol, újonccsapatként mi lehet a reális célkitűzés idén a Nyíregyháza számára?
– Úgy érzem, hogy egy stabil középcsapat tudunk majd lenni.

– A második fordulóban a Győri ETO-t legyőző Paksot fogadják. Mire számít a tolnaiak ellen?
– A Paks nagyon összeszedett brigád, szerintem nagyon jól összerakták a csapatukat. Stabil védekezésre építenek, és abból próbálnak kontrázni, de ha úgy játszunk, ahogy a DVSC elleni második félidőben, akkor szerintem nem lehet gond.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik