Magyar foci

A Fradi naiv ábrándozásba fullasztotta a felcsúti fiatalok mély vízbe dobását

Nem az ilyen meccsektől lesz népszerűbb az NB I: bántó ötlettelenség, szürke, technikailag-taktikailag nem túl képzett játékosok, kényelmes iram és hatalmas szintkülönbség a Fradi-Felcsút meccsen. Ettől még láttunk pozitívumot is. A forduló meccsének elemzése.

A MOL Vidi ellen aratott meglepetés-győzelem (3-0) után sokan azt gondolták, a Németországból hazatért Radoki János vezetésével új szintre lép a Puskás Ferenc nevére íratott felcsúti futballprojekt, de a soron következő két forduló segített kitisztítani a fejeket: a sárga-kékek a Honvéd (1-2),

(Holender első gólja)

(Holender második gólja):

majd az Újpest (0-1) ellen is kabaréba illő kapott góllal veszítettek.

(Bokros öngólja):

Már csak azért is érdemes vetni egy-egy pillantást a szóban forgó találatokra, mert utána az embernek komoly energiákat kell fektetnie abba, hogy elhessegesse gondolatait egy bizonyos vastag, meleg téli viseletről.

Ilyen előjelekkel az Üllői útra érkezni biztosan nem a szakmai kihívások netovábbja, Radoki János azonban tizenkilencre is lapot kért:

a korábbi években Robert Jarni és Pintér Attila által három év alatt lerakott felcsúti hagyományokat semmibe véve összesen nyolc magyart, köztük két tizennyolc éves fiatalt (Tamás Nándor, Bokros Szilárd) is a kezdőcsapatba nevezett a Fradi elleni meccsre.

 

A túloldalon Szergej Rebrov az unalmas, legkevésbé sem kreatív és látványos játék miatt elégedetlenkedő közönséggel vívott újabb csatára készült látszólag, miközben

  • Varga Rolandot egészségügyi okokból még a padra sem tudta leültetni,
  • Böde és Lanzafame egyaránt kimaradt a kezdőcsapatból,

így az első magyarországi bajnoki góljára áhítozó fehérorosz Szignyevics lett a center, a szintén új szerzemény norvég Tokmac Nguen pedig most debütált a kezdők között.

A találkozó lefújása után azonban az ukrán edző elismerte, szénné videózták az ellenfelet, „pontosan tudták”, mit fog játszani a Felcsút. Ennek értelmében teljesen egyértelmű, hogy Rebrov formációváltása is az ellenfélre specializált taktika része volt: a szezonban eddig szinte kivétel nélkül védekező középpályást játszó Sigér Dávid ezúttal egy sorral előrébb, középső (box-to-box) középpályásként szerepelt, így az ellenfél támadásainak megszűrése egyedül Igor Haratyin feladata maradt.

A fő feladat: kiiktatni a felcsúti letámadást

Radoki Felcsútra érkezése óta – hat hete van a kerettel – egyértelműen azon dolgozik, hogy sok futásra alapozó, kőkemény, letámadásos futballt legyen képes játszani a csapat. Ezzel lepte meg a MOL Vidit is. Nem kizárt, hogy az ennek érdekében bevetett elképesztő keménységű felkészülés és az előző fordulókban kapott, a nevetségesen röhejes kategóriát alulról súroló gólok között is van némi összefüggés (távolról sem volna példátlan a magyar futball történetében, láttuk mi történt a német gegenpressinggel próbálkozó Bódog Tamással Diósgyőrben), ám az még ennél is biztosabb, hogy ez a fajta szemléletváltás az oka annak, hogy több fiatal és több magyar kap lehetőséget a klubnál, mint korábban.

Az edző vélhetően úgy számított, hogy a még formálható, elhivatottabb, fiatalabb és energikusabb játékosok inkább fogékonyak lesznek a módszereire, ám a Fradi elleni meccs rávilágított, hogy ez nagyon naiv ábránd.

A Felcsút ugyan valóban elképesztő energiákat éget el a letámadással, ám mivel ezt szerkezetileg egyelőre kezdetleges formában teszi – ráadásul zömmel olyan játékosokkal, akik erre korábban valószínűleg se nyaktól felfelé, se lefelé nem voltak kondicionálva –, az előzetesen felkészülő Ferencváros játszi könnyedséggel tudta átjátszani a rendszerüket. Valahogy így:

Egy jellemző megoldás a Felcsúttól: hat emberrel jönnek át a ferencvárosi térfélre, hogy megzavarják a labdakihozatalt. Kiválóan látszik, hogy elsősorban a pálya közepét védik, ott tilos az átmenet, ennek érdekében a szokottnál magasabbra toltan játszó Sigér (Varga által) és Gorriarán (Urblíknak köszönhetően) is szoros őrizet alatt van. Érdemes megfigyelni Nagy Zsolt helyezkedését is: a Csákvárról visszarendelt balhátvéd – aki ezúttal baloldali szélsőt játszott – nem Lovrencsicsre figyel, hanem behúzódik, hogy minél kompaktabb legyen a felcsútiak védőállása.

Ha nem sikerült a le-, visszatámadást követő első szándékú labdaszerz, a kompaktságra való törekvés a felállt védekezésnél  is megfigyelhető: a Puskás 4-4-2-es bunkere cirka 20 méteren belülre tömöríti az egész csapatot.

A Fradi videóelemzések utáni válasza erre amilyen egyszerű, olyan nagyszerű – túltöltik az egyik oldalt (jelen esetben a balt), a Puskás védekezése oda összpontosul, ők pedig villámgyorsan átfordítják a játékot a túloldalra, ahol a felfutó Lovrencsics előtt tétre, helyre, befutóra nyíltak a szabad területek.

Két dolgot érdemes még megfigyelni:

  • egyrészt Petrjak bemozgását a védőfalba, amivel befelé húzza a rutintalan Bokrost (ő egyébként eredendően védekező középpályás, az U19-es válogatottban csináltak belőle, részben kényszerből, baloldali védőt),
  • másrészt Szignyevics tolódását balra, amivel az onnan befelé, a két védekező lánc közé bemozgó Tokmacnak csinál helyet.

Rebrovék teljesen leplezetlenül a Puskás baloldali védekezését pécézték ki maguknak, ahol ketten is poszton kívül játszottak.

  • Egyrészt az eddig összesen kilenc darab NB I-es meccset teljesítő, abszolút rutintalan, a feladat és Petrjak játékának súlya alatt látványosan összeomló Bokros Szilárd,
  • illetve az a Nagy Zsolt, aki az utóbbi két szezonban az NB II-es Csákvárban játszott és 25 éves korára összesen harmincegy élvonalbeli meccs áll a neve mellett.

A két játékos mellett a télen 270 ezer euróért (90 millió forint) szerződtetett bolgár Hadzsiev is megégett bal oldali belső védőként, és főleg a meccs elején, egymásra halmozta az érthetetlen egyéni hibákat.

A váltás sem jött be Radokinak, a Fradi letámadása viszont elkezdett működni

Már a harmincadik percben cserélni akartunk

– ismerte el a meccs után Radoki János, aki maga sem tagadta, a Fradi teljesen szétcincálta csapata játékát, így a felcsútiak ugyan valami csoda folytán az első félidőt megúszták kapott gól nélkül, de végül a négyessel mentek haza.

A Németországból hazatelepült edző kényszerből nem tudott időben belenyúlni a meccsbe, lévén a jobb oldali középhátvéd Hegedűs János a 30. percben súlyos fejsérülést szenvedett (Pór Patrik jött be a helyére). így a szünetben szervezte át csapatát. A fő cél az volt, hogy kivonja a játék frontvonalából a bolondulásig zavart Bokrost, a megoldás pedig egy nagyon érdekes, hibrid 3/5-védős felállás lett.

A váltás azonban nagyon nem jött be.

A Fradi a második félidőben egyértelműen magasabb fokozatba kapcsolt. Erőteljesebb lett a letámadásuk, alig hagytak időt a felcsúti középpályásoknak az építkezésre, és az így megszerzett labdákkal villámgyorsan dobták támadásba az embereiket elöl – 19 kontratámadást tudtak vezetni a meccsen az idei átlagos 15 helyett (ez 26%-os növekedés).

Gorriarán és Petrjak révén négy percen belül két góllal léptek meg a zöldek, de az 58.-ban már hárommal vezettek, miután – a fenti képen – egy Nagy Zsolt-labdavesztést követően a jobb szélen mintaszerűen vitték rá a kettő az egy elleni helyzetet Bokrosra. Lovrencsics felfutására a fiatal védő önkéntelenül kilépett (holott bent két védő is jutna Szignyevicsre egy beadás esetén), az így megnyíló területbe viszont be tudott futni Tokmac, és már kész is a sakk-matt helyzet, a 3-0.

A Fradi a meccs hátralévő részét már rutinosan pörgette le, miközben a Felcsút idei legkomolyabb vereségét szenvedte el idegenben azzal, hogy végül Szignyevicsnek is engedett egy gólt a csereként beálló Csonka remek helyzetfelismerését követően (4-0).

Bár összességében sima sikert aratott, a Ferencváros ezúttal sem játszott igazán jól és meggyőzően – az első félidőben például annak ellenére sem tudtak előnybe kerülni, hogy a Felcsút katasztrofálisan játszott, és végig olyan strukturális problémák sújtották, amilyeneket egy közepesnél jobb ellenfél nagyon simán használt volna ki.

Rebrov ezzel együtt dicséret illeti

A Fradi ukrán edzője igen jól meccselt, a szerkezeti váltása tökéletesen bejött – Sigér ugyan kevesebbet passzolt (32), mint szokott (átlagban 48), de pontosabb volt (88% a szokásos 83%-os átlag helyett), és kifejezetten sokat segített a Fradi súlypontáthelyezéseiben. Látványos volt az is, mennyivel agresszívabb tudott lenni a Ferencváros: az idei meccsenként átlagos 30 szerelésük helyett 41-et villantottak, még úgy is, hogy a hatékonyságuk érdemben nem javult (60%).

Eddigi elemzéseink:

19. forduló: Fradi-Honvéd 1-0

20. forduló: Újpest-Fradi 1-1

21. forduló: MTK – MOL Vidi 1-3

A Felcsút ezzel szemben most már zsinórban három vereségnél tart a bajnokságban, és ennél még elszomorítóbb lehet az, amit a csapat játéka mutat. Az agresszív letámadás, a magyar bajnokságban párját ritkító, gyakorlatban szinte teljesen ismeretlen stratégia. Játékos oldalról idő, fogékonyság és akarat, klub oldalról pedig türelem szükséges a leoktatáshoz, majd a stabil működéséhez.

Hat hét nem elég rá. A Felcsút naivan, rosszul időzített mozgásokkal, az ilyen taktikai feladatra a korábbi években érezhetően kevéssé felkészített játékosokkal (Radó, Nagy, Bokros, Urblík) állt neki ennek az útnak. Ez egyik napról a másikra szinte biztosan nem fog működni – arról nem is beszélve, hogy a védelem továbbra is futószalagon szállít olyan egyéni hibákat, amilyenek után három osztállyal lejjebb is hosszasan kellene magyarázkodniuk az elkövetőknek.

(Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt)

OTP Bank Liga, 22. forduló, eredmények:

FTC–Puskás Akadémia 4–0
Gól: Gorriarán (47.), Petrjak (49.), Tokmac (58.), Szignjevics (92.)

További eredmények:
Mezőkövesd–Kisvárda 2–2
Mol Vidi–Haladás 1–0
Újpest–DVTK 5–0
Paks–DVSC 2–1
Honvéd–MTK 2–1

A bajnokság állása:

1. Ferencvárosi TC 22 14 4 4 43–18 +25 46
2. Mol Vidi FC 22 12 4 6 35–22 +13 40
3. Újpest FC 22 9 9 4 28–15 +13 36
4. Budapest Honvéd 22 10 5 7 26–20 +6 35
5. Debreceni VSC 22 9 7 6 28–25 +3 34
6. MTK Budapest 22 9 3 10 33–34 –1 30
7. Paksi FC 22 7 9 6 27–28 –1 30
8. Mezőkövesd Zsóry FC 22 7 8 7 32–30 +2 29
9. Puskás Akadémia FC 22 7 3 12 25–31 –6 24
10. Diósgyőri VTK 22 6 6 10 23–37 –14 24
11. Kisvárda 22 6 6 10 22–37 –15 24
12. Szombathelyi Haladás 22 2 4 16 15–40 –25 10
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik