Magyar foci

Az MTK büntetőt hibázott, nyert a Budapest Honvéd

A negyedik helyre lépett a tabellán a kispesti csapat.

A Fradi és az Újpest kiütéses győzelme után szombaton este Gyirmóton látta vendégül az ötödik Budapest Honvéd a hatodik helyezett MTK Budapest együttesét az OTP Bank Liga 22. fordulójának zárómeccsén.

Az első negyedórában ismerkedtek egymással a mérkőző felek, a folytatásban pedig sok szabálytalanság, illetve kakaskodás borzolta a kedélyeket.

A 43. percben Gengeliczki rántotta le a Holendert a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt a sértett értékesítette. A félidő hosszabbításában Gera Dánielt buktatta Ben-Hatira, ám a másik oldalon Bognár István tizenegyesét kivédte Gróf, így 1-0-s kispesti előnnyel vonultak a csapatok az öltözőbe.

A második félidő elején ismét büntetőhöz jutott az MTK: ezúttal Torghelle állt a labda mögé és a kapu közepébe bombázott. Sokáig nem állt döntetlenre az összecsapás, ugyanis az 58. percben Ben-Hatira találatával újra átvette a vezetést a Honvéd.

Az utolsó negyedórában Torghelle a kapufát is eltalálta, majd a próbálkozásánál Gróf védett, így a kispestiek megőrizték előnyüket és 2-1-re megnyerték a találkozót, a három ponttal pedig megelőzték a negyedik helyen a DVSC-t.

OTP Bank Liga, 22. forduló

Budapest Honvéd – MTK Budapest 2-1 (1-0)
Gólszerző: Holender (44., tizenegyesből), Ben-Hatira (58.), illetve Torghelle (51., tizenegyesből)

Olvasói sztorik