Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A Nagyerdei Stadion miatt pénzügyileg is jobb éve lehet a Lokinak, ugyanis a DVSC Futballszervező Zrt. 383 millió forint mínusszal zárta a 2013-as évet.
Tavaly már harmadik éve volt veszteséges a részvénytársaság működése – derül ki a cég számviteli törvény szerinti beszámolójából, amiről csütörtökön tárgyal a városi közgyűlés, lévén a város is a DVSC egyik tulajdonosa – írja a dehir.hu.
A DVSC történetében a 2009-es év volt a nagy bevételek éve, amikor a csapat bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Akkor olyan jól zártak, hogy 800 millió forintos osztalékot fizettek ki a részvényeseknek. 2011-ben azonban már 227 millió volt a DVSC Futballszervező Zrt. vesztesége, ami 2012-re 300 millió forintra nőtt. A 2013-as évet ennél is nagyobb, 383 mínusszal zárták.
Azt tudni kell, hogy 2011 nyarától már nem reklámszerződés formájában, hanem az ekho szerinti adózással kapják a jövedelmüket a DVSC labdarúgói, ami a klub számára jelentős adótöbbletet jelent. Ez mutatkozik meg a bérekre fordított összegekben.
A DVSC tavaly 1 milliárd 166 millió forintot költött, 120 millió forinttal kevesebbet, mint 2012-ben, ugyanakkor a bevételei is csökkentek. A bevételek nagy részét, 44 százalékát a televíziós jogdíjakból szerzi a cég, a reklámbevétel a bevételek 21 százalékát adja, míg a jegyértékesítésből származó bevétel csupán tízszázalékos szeletet tesz ki. A bevételek 25 százaléka egyéb bevétel, melynek többsége támogatás. A TAO-ból tavaly harmincmillió jött a klubhoz.
A játékjogok értékesítéséből csupán a bevétel 1 százaléka származott, Salami és Yannick távozása után 18 millió 700 ezer forint jött be, kölcsönadásból pedig százezer forint. Ugyanakkor erre nem is költött sokat a Loki, a 2013-ban igazolt labdarúgók többségének játékjogáért nem kellett fizetnie, hiszen a beszámolóban a kiadási oldalon csak a Diósgyőrtől megszerzett Seydit említik, aki hatmillió forintba került. A csapat tavaly az Európa Ligában szerepelt, ám az első körben kiejtette a norvég Strömsgodset, így elmaradt a várt bevétel a nemzetközi kupaszereplésből.
A hároméves veszteséges működés miatt a cég jegyzett tőkéje ugyan fogy, de a 2009–2010-es, pénzügyileg is sikeres évek miatt még mindig jelentős. A DVSC milliárdos tartalékkal rendelkezik, komoly anyagi gondja nincs.
Jelentős mértékben növekedett azonban a DVSC tárgyi eszközeinek értéke: 63 millió forintról 570 millióra. A növekedés oka az üzleti jelentés szerint, hogy a Nagyerdei Stadionba beépített székeket a cég vásárolta meg.
A DVSC Futballszervező Zrt. tulajdonosi szerkezetében nem történt jelentős változás. A legtöbb részvényt, a papírok közel háromnegyedét a Szima Gábor érdekeltségi körébe tartozó MSZ Kaszinó Kft. birtokolja – ez a cég nyithat kaszinót Debrecenben és Nyíregyházán… A második legnagyobb tulajdonos Debrecen önkormányzata, a részvények 25 százalékával, a maradék közel két százalékot helyi cégek birtokolják.
Az üzleti jelentés a jövőképpel zárul. Ebben azt írják, a bevételek növekedése várható, ha a csapat megnyeri a bajnokságot. Nagy reményeket fűznek a Debreceni Labdarúgó Akadémia működéséhez, illetve ahhoz is, hogy már az új Nagyerdei Stadionban játssza hazai meccseit a Loki – a jegybevétel minden bizonnyal nőni fog a 2014-es évben.
„A Labdarúgó Akadémia és az új stadion átadása új alapokra helyezi a labdarúgást. Reméljük, hogy ezen infrastrukturális fejlesztések gazdasági sikereket eredményeznek” – zárul a cég üzleti jelentése.
Róka Géza klubigazgató elmondta, hogy a Loki a költségvetésének nagysága alapján jelenleg körülbelül ötödik a magyar klubok között. A klub 2013-ban is stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodást folytatott. Bár anyagi gondjai nincsenek, az újabb sikerek eléréséhez a költségvetés terén fel kell zárkóznia a vezető klubokhoz. Hozzátette: az új Nagyerdei Stadion megnyitásával jelentősen és tartósan emelkedő jegybevételekkel kalkulálnak.