NB I

„Az esőt felszárítani úgysem tudod”

Kondás Elemér elmondta, bármikor is játsszák le az elhalasztott felcsúti meccset, a DVSC győzni szeretne.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A heves esőzés és a pálya használhatatlansága miatt elmaradt a péntekre tervezett Puskás Akadémia – Debrecen bajnoki meccs, pedig a vendég DVSC azért utazott Felcsútra, hogy győzelmével biztosítsa fennállása hetedik bajnoki címét. A csapatok készen álltak, a nézők focit szerettek volna látni a helyszínen és odahaza is – hiszen a televízió is kivonult a Pancho Arénába –, de a játékvezető nem dönthetett máshogy, mert több helyen is tócsákban állt a víz a néhány hete átadott gyepszőnyegen.

A szövetség, illetve a két klub illetékesei gyorsan összeültek, de az elhalasztott meccs új időpontját nem jelölték ki, az hétfőn a versenybizottság feladata lesz. Mivel hétfőtől csütörtökig válogatott program van, minden bizonnyal jövő vasárnap, a Magyar Kupa-döntő napján pótolják a találkozót. A debreceniek csalódottan keltek útra, de csakhamar megálltak, hiszen a Bicske közelében található Báder Fogadóban vacsoráztak. A Loki vezetőedzője, Kondás Elemér ott adott interjút a Rangadó.hu munkatársának.

– Hogyan fogadta a hírt, miszerint el kell halasztani a meccset?
– Szomorúak vagyunk, sajnáljuk, hogy így alakult, de az elemekkel nem tudunk megküzdeni. Szerettünk volna játszani, viszont a pálya alkalmatlan volt a játékra. Nyilván úgy készültünk, hogy mérkőzés lesz, várjuk a szövetség döntését – kezdte Kondás Elemér.

– Milyen dátumok kerülhetnek szóba, hiszen a jövő héten a válogatottnak összetartása és mérkőzése lesz…
– Annyiban maradtunk a megbeszélésen, hogy hétfőn dönt a versenybizottság a mérkőzés időpontjáról. A két klub természetesen meg fogja fogalmazni a véleményét.

– Az kedvező lehet akár a Puskás Akadémia, akár a Debrecen számára, hogy a most hétvégi eredményeket már tudni fogják?
– Nem tudom, mennyire lehet ez kedvező. Korábban is volt úgy, hogy az egyik csapat korábban játszott, a másik később, tehát tudtuk egymás eredményeit. Ezzel igazából nem foglalkozunk, akkor is le kell játszani a mérkőzést, és akkor is szeretnénk majd megnyerni a találkozót.

– Talán furcsa a kérdés, de talán most jól jön, hogy nem kell Magyar Kupa-döntőt játszaniuk jövő vasárnap, hiszen akkor még jobban összetorlódnának a mérkőzéseik…
– Igen, akkor még nehezebb lenne, természetesen. Azért sajnáljuk, hogy nem kell kupadöntőt játszanunk, de így alakult a mérkőzés Diósgyőrben, hogy nem tudtunk továbbjutni. Ennyiben nyilván könnyebb lesz majd a versenybizottságnak kijelölnie az időpontot, mert nincs plusz mérkőzés a programunkban.

– Csütörtökön játssza első mérkőzését a magyar válogatott az új Nagyerdei Stadionban, több Loki-játékossal. Milyen meccsre számít a dánok ellen?
– Nagyon várjuk már a mérkőzést. Úgy gondolom, fergeteges hangulat lesz. Hogy mit hoz a találkozó, arra nem tudok tippelni, de remélhetőleg jó mérkőzést fog játszani a magyar válogatott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik