Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Bejelentette visszavonulását Gaál Miklós, aki 2007-ben első magyarként – Dzsudzsák és Huszti előtt – hódította meg az orosz bajnokságot. Sajnálatos azonban, hogy folyamatos sérülései miatt az orosz ligából már nem tudott feljebb lépni.
– Az utolsó műtétemnél, májusban már lehetett tudni, hogy kétesélyes a dolog, mert nagyon rossz volt a térdem. Próbáltam ezért felkészíteni magam a visszavonulásra, de azt hittem, ezt a félévet még be tudom fejezni játékkal – idézi Gaál Miklóst az mno.hu.
A 32 éves védő kacskaringós pályát tudhat magáénak: 16 éves koráig Keszthelyen nevelkedett, majd szombathelyi átszállással Pécsett mutatkozott be az NB I-ben. Újpesten és Zalaegerszegen is eltöltött fél idényt, végül Pécs érintésével belevágott a csaknem nyolcéves légiós-életbe.
– Kihívtak Lengyelországba játékosbörzére, ahol lengyel, szerb, német és brazil próbázó is akadt. Néhány edzést és meccset követően megtetszett a játékom egy brazil menedzsernek, ő ajánlott Portugáliába, a Marítimóhoz. Az első három meccset végigjátszottam, gólpasszt adtam, aztán sajnos kirúgták az edzőt, aki oda vitt, és utána szinte csak a padon vagy a második csapatban jutottam szóhoz, edzőtábor jellege volt az egésznek. Viszont ugródeszkának tökéletesen megfelelt, hiszen ha nem vagyok ott, nem kerülök a Hajduk Splithez, ha pedig nincs a Split, az Amkar sem keres meg.
Így pedig Gaál Miklós azt a ritkaságot is elmondhatja magáról, hogy Európa legnyugatibb csapata, a Marítimo után gyors horvát átszállással a legkeletibb, az Amkar Perm szerelését is magára ölthette.
– Ez volt a csúcspont. Permben kaptam mindenből a legtöbbet: sportból, sikerekből, elismerésből. Főképp a második évben, mikor a 4. helyen zártunk, és az UEFA-kupában is kipróbálhattuk magunkat. Pont a végül döntőt játszó Gera Zoltánék, a Fulham ellen estünk ki. Egy gólon múlt, ez is jelzi, milyen erős volt az orosz bajnokság.
Azonban nyilvánvaló, ha az ember Oroszországba szerződik, nem lehet csupán csak a labdarúgással foglalkozni: a merőben eltérő kultúra, az időjárás, a leküzdendő távolságok mind-mind zavaró tényezők.
– Eleinte fura volt a helyzet, de könnyen megszoktam, mert nagyon jól éreztük magunkat. Ilyenkor pedig sokkal könnyebben alkalmazkodik az ember. Túlságosan hideg amúgy csak a szezon elején és végén volt, ekkor pedig általában edzőtáboroztunk. Akarták, hogy hosszabbítsak, egyéves opció benne volt még a szerződésben, de a futballban van úgy, hogy azt érzed, váltani kell. Érkeztek megkeresések, a második évben a Szpartak Moszkva konkrét ajánlatot is tett az Amkarnak, a Dinamo is érdeklődött, illetve kisebb csapatok közül válogathattam, mint a Tyerek, a Krilja Szovjetov vagy a Volga. Hihetetlen jól éreztem magam, de az ember ilyenkor nem is tudja értékelni, hogy milyen jó dolga van…
Nem jól sült el a váltás a Volgához, mert sérült volt, ha érzése szerint ha egészséges, akkor sem játszott volna.
– Hiába volt az enyém az egyik legmagasabb fizetés a csapatban, voltak olyan dolgok, amelyek nem a sportról szóltak. Még most pereskedem is velük, mert sok pénzzel tartoznak. Sajnos, ahol sok a pénz, ott mindig van más is a háttérben. Főleg, amikor úgy, mint a Volgánál, nincs elnök vagy egy személy, aki a pénzét teszi a csapatba, hanem a város vagy a régió finanszírozza. Hiába kerestem nagyon sok pénzt, nem érdekeltek a külsőségek, minden szempontból, amit ott kaptam, a pénz volt a legutolsó, amire gondoltam. Sokan kinevettek például, hogy Ladával járok, de nem zavart, ha a többiek Hummert, meg Range Rovert vezettek, annyira boldog volt az életem, hogy abban a pillanatban nem számított ilyen külsőség. A klub alkalmazottai Ladát használtak, és kértem egy családi Amkar-járgányt, amikor a korábbi használója, egy horvát srác eligazolt.
Gaál tehát elitbajnokságban szerepelt, mégsem lett válogatott. Erwin Koeman folyamatosan hívta, a segítője, Szekeres Tamás ki is ment volna megnézni a Dinamo Moszkva elleni meccsen, de előtte három nappal újra megsérült, és egyéves kihagyás várt rá. A holland kapitány egyszer látta a Fulham ellen játszani, meg is hívta négyszer a keretbe, kétszer ült a padon.
– Persze, ha nincsenek a sérülések, egyszer-kétszer odaérhettem volna, biztos jó is lett volna, de akármennyire is akartam, ezt az egy-két pályára lépést nem cserélném el arra, amit a külföldi éveim alatt kaptam és tapasztaltam. Ha nem vagyok sérülékeny, biztos, hogy még több lett volna bennem. Összeszámoltam édesapámmal, hogy másfél-két év volt a legtöbb, amit egyfolytában végig tudtam játszani sérülés nélkül. Elégedett vagyok a pályafutásommal, úgy érzem, nagyon sokat kaptam a sorstól, és próbálok nem gondolni arra, hogy milyen jó lenne megint külföldön profiskodni – mondta végül Gaál Miklós az mno.hu oldalon.
A védő legutóbb a Pécs játékosa volt, télen Kozármislenybe igazolt, de sérülése miatt nem tudott pályára lépni.
