Magyar foci

Loic Nego bevallotta, magyar állampolgár lehet

A válogatottságról már igencsak bizonytalanul nyilatkozott a Vidi legjobbja.

A Mol Vidi FC színeiben pazar formát mutatott ősszel Loic Nego, aki legutóbb a Chelsea-nek lőtt szenzációs gólt. A 27 éves francia játékos a Digi Sportnak adott nyilatkozatában a magyar állampolgárságról és a válogatottságról is beszélt. Ha már magyar nemzeti együttes, jó eséllyel ott lehetünk a következő világbajnokságon– mutatjuk a szenzációs részleteket.

Mint ismert, a jobblábas futballista korábban több ízben szerepelt a francia utánpótlás-válogatott csapatokban (U16–U20): 2010-ben Európa-bajnok lett az U19-es együttessel, majd az U20-as nemzeti csapattal világbajnoki bronzérmet zsebelhetett be. Nemrégiben már megírtuk: Willi Orbán után újabb szenzációs honosítás előtt áll a magyar válogatott… 

Felajánlották a lehetőséget, hogy később magyar állampolgár lehessek. Ez nekem és a klubnak is jó lenne, szóval miért is utasítanám el, ha semmit sem veszíthetek vele? Ami pedig a válogatottat illeti: ez nem az én asztalom, Marco Rossi a szövetségi kapitány, ő hozza meg a döntéseket. Őszintén, nem tudom, lehetek-e egyáltalán magyar válogatott, hiszen korábban a francia nemzeti csapat utánpótlás színeiben játszottam már

– fogalmazott Nego. 

Nego remekel a Vidiben – fotó: molvidi.hu

címlapkép: Laszlo Szirtesi/Getty Images

Olvasói sztorik