Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A közelmúltban több internetes portálon is megjelent, hogy az MVM Paks alapemberei közül Szabó Jánost és Bori Gábort is korábbi edzőjük, Tomiszlav Szivics jelenlegi klubja, a Diósgyőr szeretné megszerezni. Azt is olvashattuk, hogy a Haladás játékosa, Kulcsár Kornél távozik a továbbra is súlyos anyagi gondokkal küszködő Zalaegerszeg együttesétől. Vele kapcsolatban a Kisvárda és a Vasas érdeklődése jelent meg a sajtóban.
Mivel mindhárom játékos ügyeit ugyanaz a menedzseriroda egyengeti, a Rangadó.hu megkereste Illés Zoltánt, aki megerősítette, hogy nem kizárt a klubváltás a trió esetében.
A harmincadik születésnapját a jövő héten ünneplő Bori Gábor az MTK, az Újpest, illetve az angol Leicester City után, 2010-ben igazolt Kecskemétre, majd két évvel később követte Tomiszlav Szivics edzőt Paksra.
– Három NB I-es csapat érdeklődött iránta, ezek közül kettő konkrétabban. A középpályásnak élő szerződése van a paksiakkal, ezért mindenről tájékoztattuk Haraszti Zsolt ügyvezetőt, aki korrekt módon engedélyt adott a tárgyalásokra – mondta Illés Zoltán. – A jövő hét lesz a döntő, mert úgy egyeztünk meg, hogy a jövő hét végéig le kell zárulnia a kérdésnek, hiszen nekik sem mindegy, hogy vele vagy nélküle kell-e játszaniuk tavasszal, és szeretnék mihamarabb véglegesíteni a keretüket. Az egyik klubbal kimondottan előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, már voltak egyeztetések az átigazolási díjáról is, és a jövő héten könnyen megegyezés születhet.
A paksi nevelésű, egykori utánpótlás-válogatott védő, Szabó János eddig mindössze fél évet töltött távol a tolnaiaktól – amikor kölcsönben Siófokon játszott –, most azonban az ő esetében sincs kizárva a váltás.
– Az ő ügyében ugyanúgy egyhetes opciónk van a paksiak részéről, tehát Haraszti Zsolt vele kapcsolatban is a jövő hét végéig vár választ – magyarázta a menedzser. – A tősgyökeres paksi védő jól érzi magát a nevelőegyesületében, de azt gondolja, ha külföldre szeretne szerződni, illetve be akar kerülni a válogatottba, akkor olyan csapatban kell szerepelnie, amelynek reális esélye van kilépni a nemzetközi kupaporondra, hiszen ilyen klubból könnyebben megvalósíthatók ezek a célok. Haraszti Zsolt maximálisan támogatja a törekvéseit, de a paksi keret egyik legértékesebb játékosáról, korábbi U20-világbajnoki bronzérmesről van szó, akiről nyilván nem mond le ingyen, de reális lehet az az összeg, amit kérnek érte.
Kulcsár Kornél esetében a Haladás biztosan élni fog azzal a szerződésben rögzített opcióval, hogy január közepéig visszarendeli a zalaegerszegi kölcsönből.
– A fiatal középpályás olyan körülmények között szeretne játszani, ami a fejlődését szolgálja, de ami most zajlik a ZTE-nél, az nem feltétlenül a futballról szól. Az is biztos, hogy nem Szombathelyen folytatja pályafutását. Keressük a legjobb megoldást, és egy NB I-es, illetve három NB II-es csapat már érdeklődött is iránta. Még kialakulófélben van, hogy melyikük lehet a befutó. Érdekesség, hogy az ország három különböző pontjáról keresik, az egyik ráadásul vételi opciót is szeretne – árulta el Illés Zoltán. – Egyik játékosunk esetében sem titkolózni akarunk, de klubneveket egyelőre nem mondhatunk, mert minden érintettel abban maradtunk, hogy azokat csak a megegyezés után hozzuk nyilvánosságra. Nagy örömünkre szolgál, hogy az irodánkhoz tartozó győri Lang Ádám és szombathelyi Predrag Bosnjak válogatott behívójához, gratulálunk nekik.