NB I

Ritkán volt panasz Kassaira

Tavaly is nagy meccseket vezetett az év harmadik legjobb játékvezetőjének választott magyar bíró.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A 2013-as naptári év harmadik legjobb játékvezetőjének választotta Kassai Viktort a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, a német IFFHS. A magyar bírót az angol Howard Webb és az olasz Nicola Rizzoli előzte meg a szavazáson.

Kassai Viktor 2013-ban is több nagy volumenű mérkőzésen dirigált magyar kollégáival. A szavazás egyértelműen igazolja, hogy elégedettek a nemzetközi bírák honfitársunk teljesítményével, azonban összeállításunkból kiderül, bizony nem minden mérkőzés maradt visszhang nélkül a honfitársaink ténykedése miatt.

Barcelona – AC Milan 4-0

Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, visszavágó

Sok dicséret érte a Kassai Viktor nevével fémjelzett magyar bírói hatost az emlékezetes visszavágó után. Kiemelt figyelemmel követte a világ a találkozót, hiszen a Milan az első meccsen 2-0-s előnyt harcolt ki magának. A sajtó nem is rejtette véka alá, hogy a játékvezetőnek kulcsszerepe lehet a találkozón, hiszen egy kétes gól könnyen eldöntheti a továbbjutást, vagy éppen elindíthatja a Barca-hengert. A magyarok azonban kiválóan kezelték a nem éppen egyszerű helyzetet, és szinte észrevétlenül tartották kordában a felfokozott hangulatú találkozót.

Bayern München – Barcelona 4-0

Bajnokok Ligája-elődöntő, első mérkőzés

Sajnos nem volt ilyen kedves a fogadtatásuk honfitársainknak a z elődöntő után. A legtöbb spanyol lap két, sőt három gól érvényességét is megkérdőjelezte, a kritikus hangok pedig már-már a párharc kimenetelének korai eldőlését is Kassaiék nyakába varrták. Azonban a legtöbb lap azért megmaradt a realitások talaján, és bár jelezte, valóban hibáztak a játékvezetők, a Bayern fölénye így is megkérdőjelezhetetlen volt – német lapok például két tizenegyest is befújtak volna még a gálázó Münchennek. A meccs után egyébként maga Kassai is kritikusan nyilatkozott a tevékenységéről.

Franciaország – Spanyolország 0-1

Világbajnoki selejtező

Gyakorlatilag a csoport első helyéről döntött a március végi párharc az európai selejtezők I-csoportjában. Kassai egyik legmeghatározóbb ítélete az volt, amikor a hazaiak játékosának, Paul Pogbának egy percen belül két sárgát is felmutatott – a játékos ámokfutásba kezdett a pályán, egymás után két brutális belemenés is fűződött a nevéhez, ezért mehetett idő előtt zuhanyozni. A legnagyobb visszhangot azonban talán nem is ez – az amúgy abszolút jogos – ítélet váltotta ki, hanem az, hogy az első félidőben több spanyol szakíró szerint is elmaradt egy tizenegyes a vendégek javára – illetve ugyanennél az esetnél Hugo Lloris-t ki is kellett volna állítania. A végeredményt azonban nem befolyásolták a fenti ítéletek.

Bulgária – Csehország 0-1

Világbajnoki selejtező

Októberben is kiosztott egy piros lapot a selejtezők alkalmával a magyar sípmester: a bolgárok játékosa, Petar Zanev a 74. percben húzta fel annyira Kassait, hogy felmutatta neki a pirosat. Történt ugyanis, hogy egy párharc után Zanev számon kérte a játékvezetőt – a lassítások Kassai igazát támasztották alá, nem történt szabálytalanság –, majd mivel az nem ítélt semmit, gúnyosan megtapsolta. A jelenetért viszont villant a sárga, és mivel a bolgárnak már volt egy, 1-0-s vendég vezetésnél mehetett is öltözni. Kassaiék munkájára viszont nem lehetett panasz ezen a találkozón sem.

Juventus – Galatasaray 2-2

Bajnokok Ligája, csoportmérkőzés

Forrongtak a törökök a Juventus–Galatasaray mérkőzés után: a vendégek 1-0-s vezetésénél ugyanis Kassai büntetőt ítélt az olaszok javára a 78. percben, ezzel egyenlítettek a hajrára fordulva. A török sajtó szerint nevetséges volt a tizenegyes, és egyes olasz lapok is könnyen befújt büntetőként jellemezték az ítéletet. A neves olasz szaklap, a La Gazzetta dello Sport viszont a büntető előtt szabálytalankodó Nordin Ambaratnak mondott köszönetet az ajándéklehetőségért, magát az ítéletet teljesen jogosnak vélte – azonban az olaszok sem voltak maradéktalanul elégedettek a magyar bíró munkájával, szerintük ugyanis az első félidőben egy másik tizenegyest is befújhatott volna a Juventusnak.

Napoli – Arsenal 2-0

Bajnokok Ligája, csoportmérkőzés

Megnehezítette az Arsenal dolgát Kassai Viktor azzal, hogy a Napoli elleni, mindent eldöntő csoportmeccs hajrájában leküldte a pályáról a vendégek csapatkapitányát, Mikel Artetát. Igaz, sokkal inkább a játékosnak köszönhető, hogy csapata kis híján kiesett a Bajnokok Ligájából, ugyanis mindkét sárga lapja jogosnak mondható – alig egy-két külföldi újság vonta kétségbe a piros lap jogosságát. A találkozó így nem is Kassaiékról szólt – ami a játékvezetők számára egyenlő az elismeréssel –, sokkal inkább az Arsenal-játékost marasztalták el a különböző médiumok a felelőtlen viselkedése miatt.

Olvasói sztorik