NB I

Kanta József hosszabbított

A csapatkapitány továbbra is az MTK-t erősíti.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az Újpest elleni, pénteki bajnoki rangadó előtt Kanta József meghosszabbította szerződését, és továbbra is az MTK-t erősíti. Az új megállapodást csütörtökön írta alá a csapatkapitány, és Domonyai László vezérigazgató.

– Kanta József az egyik legjobb magyar labdarúgó, akit az ellenfelek szurkolói is maximálisan elismernek – hangsúlyozta a klub honlapján Domonyai László. – Klubikon, mert mára az MTK-val és a Sándor Károly Akadémiával is összeforrt a neve. Példakép, aki az egyre fiatalabb tehetségeket is képes győzelemre vezetni. Örülök, hogy a megállapodásunk szerint a neve még hosszú évekig egyet jelent az MTK-val.

Az Ajkán nevelkedett kiváló játékos tehetségére hamar felfigyelt a fővárosi klub, ezt bizonyítja, hogy 1998-ban került az MTK-hoz. Az agárdi akadémián tökéletesítette futballtudását, majd 2004-ben mutatkozott be a felnőtt csapatban testvérével, Szabolccsal, 2007-ben pedig a válogatottba is meghívót kapott. 2008-ban bajnoki címet és Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett. 2006-ban Puskás Ferenc-, 2008-ban Bozsik József-díjjal tüntették ki.

Olvasói sztorik