NB I

Jó úton jár a bajnok

Pátkai Máté szerint képesek lehetnek váratlant húzni a Debrecen elleni rangadón.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Egyre inkább zárkózik a bajnoki tabellán a Győri ETO. A címvédő az MTK 2-1-es legyőzését követően már a nyolcadik helyen áll, és az élmezőnyhöz képest sem nagy a lemaradása. A csapat válogatott középpályása, Pátkai Máté szerint végre látszik, hogy jó úton járnak.

– Hasonlóan kezdtük ezt a szezont, mint tavaly, csak most jobban elnyújtottuk a rossz szériát – mondta Pátkai Máté a Rangadó.hu érdeklődésére. – A lényeg, hogy most már jó úton járunk. Az MTK ellen nem játszottunk jól az első félidőben, de a másodikban úgy küzdött a csapat, ahogy várják tőlünk, és végül megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Mentálisan és minden egyéb téren erősnek érzem a csapatot. Bárkivel fel tudjuk venni a versenyt, bárkit meg tudunk verni ebben a mezőnyben. Korábban is megvoltak a lehetőségeink, amelyekből begyűjthettük volna a három pontokat, de a múlttal most már nem foglalkozom. Az MTK elleni meccsnek persze volt némi pikantériája az én szemszögemből, de már tavaly is játszottam ellenül, szóval jó emlékeim voltak. Akkor is nyertünk, most is. Gólpasszal tudtam hozzájárulni a sikerhez, ami pedig külön öröm számomra.

Vasárnap nagy rangadó következik az ETO számára, hiszen a listavezető DVSC lesz az ellenfele, amely szintén sikerrel abszolválta a legutóbbi fordulót, hiszen legyőzte a Videotont.

– Hazai pályán mindenképpen a győzelem lehet a célunk – folytatta a középpályás. – Jelenleg hat pont a hátrányunk a Debrecennel szemben, ha sikerülne nyerünk, akkor ez a különbség háromra olvadna, és még jobban tapadhatnánk az élmezőnyre. Egész héten azon dolgozunk, hogy ezt a mérkőzést meg tudjuk nyerni. A két csapat jól ismeri egymást, de azért talán egy-egy apróságot lehet húzni, amivel meg lehet lepni a másikat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik