NB I

Együtt tolni a szekeret

Kovács János komoly kihívást talált Kispesten, és széles mosollyal az arcán várja a bemutatkozást.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A közelmúltban kiderült, hogy nyolc év után hazatér Angliából a védő, Kovács János. A 27 éves játékos a Győri ETO csapatával kezdte az alapozást, de mivel megsérült, Pintér Attila egyetlen felkészülési mérkőzésen sem tudta tesztelni a hátvédet, ezért nem került sor a leigazolására. Persze, így sem maradt csapat nélkül, hiszen a Bp. Honvéd csütörtökön bejelentette, hogy ott folytatja pályafutását.

A Rangadó.hu érdeklődésére Kovács János elmondta, az Angliában megszerzett tapasztalatával segíteni szeretné a kispesti fiatalok fejlődését.

– A sérülése már a múlté?
– Igen, teljesen felépültem. Nem volt rövid időszak, hiszen miután Győrben elkezdtem alapozni, és megsérültem, négy-öt hetet vett igénybe a rehabilitáció, de türelmesen, fokozatosan, végigcsináltam. Két-három hete már teljes értékű munkát végzek, és másfél hete már a Honvédnál edzem. Mondhatom, hogy rendben vagyok, az állapotom százszázalékos – mesélte Kovács János.

– Sokáig úgy tűnt, hogy a bajnokcsapatban folytatja. Végül miért a Honvédhoz igazolt?
– Győrben öt nap után jött a combsérülésem. Pintér Attila nagyon pozitív volt, sajnálta, hogy így alakult, mert elmondása szerint egy jó játékost látott, és egy jó embert ismert meg a személyemben, de edzőmeccsen nem látott játszani. Azt beszéltük meg, hogy megvárjuk amíg felépülök, és megnézzük, mi a helyzet. Öt hét alatt kialakult a keret Győrben, érkezett Rafa Wolfe, elkezdték a bajnokságot, edzőmérkőzéseket viszont mostanság nem játszanak, ahol Pintér Attila meg tudna nézni. Peches elválás volt. Át kellett értékelnem a helyzetet, és szétnézni, hol keresnek erre a posztra játékost. Szerencsére jött a Honvéd, ahol egy nagyon lelkes, tehetséges, fiatal társaságot ismerem meg, és szimpatikus az szakmai stáb is.

– Ha másfél hete Kispesten edz, és a legutóbbi bajnoki meccset is látta, akkor már biztosan vannak benyomásai új csapatáról…
– Majdhogynem rangidős leszek a huszonhét évemmel, ami még nem is aggastyán korosztály, itt mégis én viszem a prímet Kemenes Szabolccsal és Ivan Lovriccsal. Nagyon tehetséges emberekből álló, de némileg rutintalan a keret. Remélem, az Angliában megszerzett tapasztalatommal segíteni tudok, ami a profizmust, a mentális dolgokat és magát a játékot illeti. Talán ennek is köszönhető, hogy rám gondoltak. Igyekszem segíteni a fiatalokat, és együtt tolni a szekerüket, illetve a közös szekerünket, a Honvéd csapatát. Komoly kihívást látok ebben, és széles mosollyal az arcomon várom a bemutatkozást.

Olvasói sztorik