Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A Kecskemét legutóbbi bajnoki meccsén, Diósgyőrben már pályán volt Borszéki Csaba, de csak a meze, hiszen a kiállított Antal Botond helyett a védő Póti Krisztián állt a gólvonal elé, aki a cserekapus szerelését öltötte magára. Mivel azonban az első számú hálóőr piros lapja miatt eltiltását tölti, minden valószínűség szerint december után újra Borszéki védi az alföldiek kapuját a következő bajnokin, a Videoton ellen. A 29 éves hálóőr a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, nem izgul, hiszen volt már olyan is, hogy hosszabb ideig nem védett.
– Nem tudom még, hogy én védek-e a Videoton ellen, vagy Póti Krisztián – jegyezte meg viccesen Borszéki Csaba. – Egész jól védett legutóbb, néha az edzésen is be szokott állni a kapuba, hogy rúgjak neki.
– Komolyra fordítva a szót, decemberben védett utoljára, hogy készül az újabb bevetésre?
– Nagy ügyet nem csinálok belőle… Ez is csak egy meccs lesz, és az én pályafutásomban már volt olyan, hogy két évig nem védtem. Edzéseken azért sokat játszunk egymás ellen, szóval formában vagyok, nem lesz gond.
– Mi a véleménye, hogy a fiatal Antal Botond kiszorította a kapuból? Milyen a kapcsolatuk?
– Az idény elején én védtem, aztán megkapta a bizalmat, és élt is vele, elég jól is ment a csapatnak. Teljesen normális a munkakapcsolatunk, nincs köztünk semmi konfliktus, vagy ilyesmi.
– Lassan kezdődik a strandszezon, készül arra, hogy nyáron a strandfociban is bizonyítson?
– Igen, hiszen mivel a nagypályán kevés szerepet kaptam, így ki is vagyok éhezve az éles meccshelyzetekre. Június elején lesz egy edzőtáborunk Siófokon, utána nem sokkal pedig utazunk a válogatottal Olaszországba, ahol szeretnénk megnyerni a B-divíziós tornát.