Válogatott

Sallai szerint jobbak voltunk a görögöknél

Gulácsi a Nemzetek Ligája-mérkőzés második félidejének eleje miatt bosszankodott.

Sallai Roland szerint a magyar válogatott az 1-0-s vereség ellenére is jobban játszott a görög csapatnál péntek este Athénban a Nemzetek Ligájában.

– Jobban játszottunk, mint a görögök, és talán még az előző, budapesti meccsnél is – utalt a támadó az egy hónappal és egy nappal korábbi hazai mérkőzésre. – Több helyzetet alakítottunk ki, mint ők, de sajnos ilyen a foci, egyszer eljöttek a kapuig és gólt szereztek – idézi a játékost az MTI.

Kitért rá, összességében jó játékot mutatott a magyar együttes, melynek a helyzetkihasználáson kell javítania ahhoz, hogy hétfőn Tallinnban az észtek vendégeként be tudja gyűjteni a három pontot. „Ma megvoltak a lehetőségeink” – mondta.

A kapus Gulácsi Péter úgy vélte, nem kellett volna kikapni ezen a találkozón. A vereség okaként a második félidő elején elvesztett labdákat jelölte meg, amelyekkel magukra húzták ellenfelüket.

– Ez volt az a negyed óra-húsz perc, amikor nem tudtuk kihozni a labdát, hanem elveszítettük – fogalmazott. Felidézte, Budapesten szinte az egész második félidőben ilyen volt a játék képe.

Ezúttal nem bírtuk ki ezt az időszakot, ami nem azt jelenti, hogy nekik végletekig kidolgozott helyzeteik voltak, csupán azt, hogy hagytuk őket a szélekről beadni, és mivel van egy fejjel erős csatáruk, megtörtént, aminek nem kellett volna

– utalt Kosztasz Mitroglu fejjel szerzett győztes találatára, melyet egy rövid felszabadítás és egy szélről érkező görög beadás előzött meg.

Ugyan Willi hibázott a gól előtt, de előtte pedig három-négyszer az ő tisztázásának köszönhetően nem kerültek komoly helyzetbe a görögök. Védekezésben bátrabbak voltunk, ami mindenképp előrelépés. Még kevés automatizmusunk van, de ebben is előre fogunk lépni.

– tette hozzá a kapus az MLSZ Twitter-oldalán.

Nagy Ádám szurkolókhoz szóló nyilatkozatát már korábban közöltük, csak úgy, mint az újonc Willi Orbán értékelését.

A magyar válogatott a harmadik fordulót követően a harmadik helyre csúszott vissza a csoportjában.

Kiemelt kép: mlsz.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik