Válogatott

Rossi a csapatot dicsérte, a játékvezetőt nem

A görögök elleni vereség után sem rejtette véka alá véleményét a magyar kapitány.

Ahogy azt honlapunk is jelezte, a magyar válogatott 1-0-s vereséggel folytatta a görögök ellen a Nemzetek Ligája-szereplését. Az első között Nagy Ádám osztotta meg őszinte gondolatait a találkozó után, de Marco Rossi szövetségi kapitány értékelése sem maradhatott el az M4 Sporton.

Ma este szerintem jobban játszottunk, mint az otthoni meccsen. Kevesebb esélyt adtunk az ellenfélnek, de ilyen a foci, néha szerencséd van, néha nincs. Folytatni kell a munkánkat, javulnunk kell Akárcsak az előző két meccsen, ezúttal sem tudok semmit a játékosaim szemére vetni, mindent beleadtak a meccsbe, odatették magukat. Persze követtek el hibákat, de balszerencsések is voltak. Ami pedig a játékvezető tevékenységét illeti, az nekem nem tetszett

– mondta a magyar kapitány, majd így folytatta:

Az volt a cél, hogy megváltoztassuk a rendszert, három-öt-kettőre álltunk át a gól után, Sallai és Nagy Dominik voltak a széleken, akik inkább szélső támadók voltak, mint védők, de sajnos nem lőttünk gólt. A legfontosabb, hogy milyen hozzáállást mutattak a játékosok. Nyilván vissza kell szereznünk az erőnlétünket az észt meccsig. Több játékosunk ellen is nagyon keményen játszottak, olyan volt, mintha karatéztak volna az ellenfél játékosai. Nyilvánvalóan győznünk kell Észtországban, mindent meg kell tennünk ennek érdekében, de nem lesz könnyű meccs. Az észtek az utolsó percekben veszítettek most, és mindig szoros meccset játszottak, valahányszor 1-0-ra kaptak ki. Folytatni kell a munkát és úgy látom, hogy javulunk is.

Kiemelt kép: mlsz.hu

Olvasói sztorik