Válogatott

Nagy Ádám úgy érzi, nem érdemelt vereséget a magyar válogatott

A szurkolóknak külön köszönetet mondott.

Mint beszámoltunk róla, a magyar válogatott egyetlen góllal kapott ki a görögök elleni Nemzetek Ligája-találkozóján – a mieink végig partiban voltak a hellénekkel, egy szerencsétlen védelmi hiba azonban megpecsételte a sorsunkat.

A találkozó után az elsők között Nagy Ádám nyilatkozott az M4 Sportnak.

Az első öt-tíz percben mintha bent maradtunk volna az öltözőben, de utána jól játszottunk, próbáltunk helyzetet kialakítani. Tudtuk, hogy veszélyes lesz, ha Mitroglu lesz elől egyedül, ezért a veszélyes beadásokat szerettük volna elkerülni, egy alkalommal nem sikerült

– összegzett Nagy Ádám. Valóban, egyetlen beadásnál nem volt a helyén a magyar védelem.

Ettől függetlenül igazi ki-ki meccs volt, hiszen nekünk is akadtak helyzeteink, mi is megszerezhettük volna a vezetést. Sajnálom, hogy több száz magyar szurkoló előtt ilyen eredmény született, a drukkereinknek köszönjük biztatást! Nyerhető mérkőzés lett volna, de a döntetlent mindenképpen megérdemeltük volna. Éppen ezért dühítő, hogy így alakult a találkozó…

Kiemelt kép: mlsz.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik