NB I

Nem várható nagy mozgás

A több mint egyhónapos téli pihenő után hétfőn áll újra munkába a Kaposvári Rákóczi csapata.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal nyolcadik helyén telelő együttes tagjaira nyolchetes kemény munka vár, és a remények szerint ebben az évben is eljutnak majd külföldre edzőtáborozni. A somogyi vezetők és játékosok hétfőn kora délután találkoznak, és az első napok programjában felmérések szerepelnek majd. A csapat a már megszokott módon, főleg hazai környezetben készül majd a tavaszi folytatásra, és a tervek szerint január végén, február elején játssza első előkészületi mérkőzését. Ahogy megszokhattuk: elsősorban erős külföldi együttesek ellen lépnek majd pályára – áll a klub honlapján.

– Igen hosszú felkészülési időszak vár ránk, nyolc hét munka után játszunk majd tétmérkőzést – mondta Prukner László vezetőedző. – A monotóniát edzőtáborral szeretnénk megtörni, most azon dolgozunk, hogy ez össze is jöjjön. Elöljáróban annyit tudok mondani, hogy a játékoskeretben nem várható nagy mozgás, az pedig hamarosan kiderül, hogy az őszi tartós sérültjeink, Waltner Róbert, Posza Zsolt és Hegedűs Dávid hogyan tudnak majd bekapcsolódni a munkába.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik