Magyar foci

„Ugrai Roland megérett a légióskodásra, és a válogatottban is ott a helye”

Korábbi edzője, Artner Tamás nyilatkozott a Görögországba szerződő szélsőről.

Honlapunk elsőként számolt be arról, hogy a DVTK-tól távozó Ugrai Roland aláír a görög élvonalban szereplő Atromitosz FC együtteséhez. Mint ismert, a 25 éves szélső tavaly ősszel Svájc ellen góllal debütált a válogatottban, összesen pedig ötször ölthette magára a címeres mezt. Ugrai a Haladásban Artner Tamás kezei alatt vált NB I-es játékossá, ezért honlapunk a trénert kérdezte, szerinte egykori tanítványa megérett-e a külföldi karrierre.

„Dzsudzsákra szükség van, a jövőben a válogatott meghatározó játékosa lesz”
A korábbi szövetségi kapitány derűlátó a klub nélküli szélső jövőjével kapcsolatban.

– Amikor annak idején elkezdtük beépíteni a Haladásba, már lehetett látni, hogy ő hazánk egyik legnagyobb tehetsége. Nyugodtan elmondhatom, hogy Ugrai az egyik legtehetségesebb futballista, akivel valaha dolgoztam, viszont akkoriban még nem volt elég erős mentálisan, nem bírta a nyomást. Szerintem jót tett neki, hogy Szombathelyről elment a Fradiba, hiszen a Ferencvárosnál biztosan sokat erősödött fejben. Amikor visszakerült a Haliba, akkor ott nem sikerült beilleszkednie, viszont utána Diósgyőrben volt egy remek féléve, ahol megmutatta igazi tudását, hogy nagyon tud futballozni. Korábban is csak a mentális erő hiányzott a játékából, és az, hogy a tudását a csapat szolgálatába állítsa. Biztosan jó tanulópénz volt számára ez a rövid időszak, hogy a DVTK kitette a keretéből. Ha odateszi magát, akkor a képességei alapján biztosan meg fogja állni a helyét Görögországban is, de ehhez mentálisan erősnek kell lennie. Ha újra formába lendül, akkor a válogatottban is ott a helye, mert a tudása alapján oda való

– nyilatkozta a Rangadónak Artner Tamás.

Címlapkép: dvtk.eu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik