Válogatott

„Dzsudzsákra szükség van, a jövőben a válogatott meghatározó játékosa lesz”

A korábbi szövetségi kapitány derűlátó a klub nélküli szélső jövőjével kapcsolatban.

A Dzsudzsák Balázst nélkülöző magyar válogatott Marco Rossi irányításával a finnországi vereség után kedd este hazai pályán 2–1-re legyőzte Görögországot a Nemzetek Ligája második fordulójában. A zárt kapus, győztes mérkőzést elnézve mintha nem hiányzott volna a mienktől a jelenleg klub nélküli korábbi csapatkapitány. A témáról honlapunk állandó szakértőjét, az egykori megbízott szövetségi kapitányt, Glázer Róbertet kérdeztük.

Spanyol focit néznél a tv-ben? A pénzen csatázik a Spíler és a Telekom
Őrült igénnyel áll elő Andy Vajna tévéje?

Kezdeném azzal, hogy a finnek elleni mérkőzésen még semmi változást nem láttam a korábbiakhoz képest, viszont kedd este meglepően aktívan, masszívan és mozgékonyan játszott a csapat. A két együttes egyforma képességű volt, de mi jó játékkal, megérdemelten nyertünk. A görögök inkább a keménységre mentek rá. Győzelem ide vagy oda, Dzsudzsák Balázsra mindenképpen szükség van, ha visszanyeri a formáját. Bízom benne, hogy még minimum két-három évig válogatott lesz. Az Európa-bajnokságon dinamikus játékot nyújtott, fokozatosan lett a válogatott vezére, és szerintem erre még mindig képes. Mindenkivel ellentétben én a görögök elleni meccs előtt is azt nyilatkoztam, hogy nyerni fogunk. Most pedig azt mondom, hogy Dzsudzsákra is szükség van, hiszen fantasztikus futballista, nagyszerű karakter. Jelenleg nincs klubja, tehát nincs edzésben, ami sokat számít, de szerintem egy-két hónapon belül teljesen visszanyeri régi formáját és a magyar válogatott meghatározó játékosa lesz.

– mondta honlapunknak Glázer Róbert.

Érdekesség Dzsudzsákról, hogy elfelejtett gratulálni a válogatottnak a sikerhez, jövőjével kapcsolatban pedig a napokban szenzációs topligás ajánlatról beszélt.

Olvasói sztorik